FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdei Utakon Reviczky Gáborral – 72., 2021/18. adás

Bőszénfa – egy ritka szarvasfaj otthona (5:59)

A hangulatos zselici dombok között fekvő kis falu, Bőszénfa különleges vadasparknak ad otthont. A szarvaspark lakóit korábbi adásunkban már bemutattuk nézőinknek, egy igen ritka, vadon már kipusztult faj kivételével. Ez pedig nem más, mint a Dávid-szarvas. Nevét Dávid atyáról, a Kínában térítő misszionáriusról kapta, aki először számolt be a faj létezéséről, még a 19. században. Az állat küllemét tekintve még laikus szemmel is azonnal szembetűnő a megannyi különbség a hazai, őshonos szarvasfélékhez képest.

Vendégségben a Miszla-Art művészközösségben (6:00)

Egy korábbi adásunkban már jártunk Miszlán, hogy bemutassuk hogyan újult meg a Nemeskéry Kastély és hogyan jött létre a MISZLA-ART művészeti közösség. Most ismerjenek meg néhány művészt is, akiknek életére jelentős hatást gyakorolt az itt eltöltött idő. Természetesen egy házi koncerten is részt vehettünk!

Az andocsi Szűz Mária szobor öltözéktára (3:00)

Van Somogy megyében egy község, ahol egy középkori eredetű monda alapján több száz éve már egy rendkívüli hagyományt ápolnak. Az andocsi Nagyboldogasszony templom az egyik legismertebb magyar katolikus búcsújáró hely, az itt található Mária kegyszobornak pedig különleges története van. A plébánia egyik szárnyában helyezték el a Szűzanya ruháiból berendezett Mária Múzeumot. Az ide zarándokló hívők egy-egy Mária ruhával fejezik ki ragaszkodásukat, köszönetüket. A szobrot minden második héten a liturgia színe szerint öltöztetik. A ruha gyűjtemény igencsak gazdag; már közel négyszáz díszes kelme gyűlt össze a kegytemplom szobrának.

Indul az őzbak vadászati szezonja (3:00)

Április közepén kezdődik és egészen szeptember végéig tart az őzbak vadászati szezonja, melynek célja természetesen nemcsak a finom őz hús, a jó őzpörkölt élvezete. Az őz trófeája, bár nem olyan hatalmas, mint nagyobb szarvasféle társaié, feltétlen vadász szív -dobogtató. Ezúttal bemutatjuk az őzbak agancsfejlődésének rövid történetét, melynek eredménye valójában valamennyi cserkelésünket inspirálja.

Gasztro percek – Károlyi fácánleves (7:06)

Először főzni kell egy jó tartalmas húslevest, előző nap! Egy fazék aljára marha darált húst, melybe keverünk paradicsompürét, és félig felvert tojásfehérje habot, erre rakunk az egész fácánt, ezt pedig sertéscsonttal vagy marhacsonttal, erre kell ráönteni az előző napi hideg húslevest. Ezután gyöngyöző forralással lehet főzni, később rakunk bele zöldségeket (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, karalábé, gomba, káposzta, tv paprika, paradicsom). Akkor igazán finom az erőleves, ha legalább 4-5-6 órán át hagyjuk főni!

A teljes adás (26:00):

– Bőszénfa – egy ritka szarvasfaj otthona

– Vendégségben a Miszla-Art művészközösségben

– Az andocsi Szűz Mária szobor öltözéktára

– Indul az őzbak vadászati szezonja

– Gasztro percek – Károlyi fácánleves

Forrás: Hazaivadász
Szerk: MM

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Erdőtelepítés - 112 milliárd forint megítélt támogatás

Következő cikk

Óriásberuházás a HOMAG csoportnál



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…