FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdőtörvény és rendeletei – egységes szerkezetben

Változások az erdészeti joganyagban! Segítségképpen mellékeljük az Erdőtörvény és rendeleteinek Nemzeti Földügyi Központ munkatársai által összeszerkesztett és aktualizált, 2021. június 5-től hatályos verzióját.

Kedves Kollégák!

Az elmúlt napokban több kisebb szakmánkat érintő jogszabályi változás hatályosult, az Evt. módosítása pedig holnap lép hatályba. Ezért a frissítéseket elvégeztük, és az alábbi linkről letölthetővé tettük  a 2021. június 5-étől hatályos rendeletekkel egybeszerkesztett Evt.-t (a friss változásokat szokás szerint sárgítással jelöltük).

A bírság rendeletet és beépítettük, ahol a bírságrendelet az Evt. adott paragrafusára hivatkozik, ott [] zárójelben feltüntettük az Evt. szövegét, van ahol folytatólagosan, van ahol külön bekezdésben, így nem kell oda-vissza lapozgatni a jogszabályban.

Czirok István, főosztályvezető, NFK Edészeti Főosztály

Az egységes szerkezetű Erdőtörvény és rendeletei doc-ban.

Az egységes szerkezetű Erdőtörvény és rendeletei pdf-ben.

Forrás: NFK Erdészeti Főosztály

Kiegészítés:

A soron következő további változások megtekinthetőek a Nemzeti Jogszabálytárban. A jogszabály évét, számát és jellegét megadva, a találati listában a hatályosság választó ki naptár ikonra kattintva megjelenik a most hatályos állapot kezdete, meg a korábbiaké és a leendőké is. Ezek segítségével a mindenkori hatályos szöveg előkereshető. Az alábbi kép-sorozat mutatja, hogy mikori, már ismert további változások lesznek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Nem csak a fa... - online továbbképzés erdészeknek

Következő cikk
pine trees field near mountain under sunset

Gemenc Zrt. FSC® erdőgazdálkodási auditja



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések