FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

eÁFA bevallás elhalasztva

A 2021. 07. 16-án, pénteken megjelent Magyar Közlönyben hirdették ki a 429/2021. számú kormányrendeletet, amely a veszélyhelyzetre tekintettel egyes általános forgalmi adóval összefüggő eltérő szabályokat állapít meg.

A jogszabály a veszélyhelyzeti jogalkotási logikát követi, azaz kormányrendelettel módosítja a hatályos törvényi rendelkezéseket (amit majd nyilván törvényi szabályozási szinten is „utánkövetnek”).

Az az adózási jogpolitikai koncepció is kirajzolódik a jogszabályból, amely az elmúlt időszakban (már a pandémia előtt is) egyértelmű iránya volt a jogalkotásnak: kihirdetésre kerül egy jogszabály (például EKÁER, online számla adatszolgáltatás stb.), majd vagy jogszabállyal halasztják el a hatálybalépést, vagy pedig „moratóriumot” hirdetnek a kötelezettségek nemteljesítésére vonatkozó szankciók alól. [A szerző személyes véleménye szerint a jogbiztonságba vetett közbizalmat bizonyosan jobban szolgálná az, ha egy szélesebb körű szakmai egyeztetést követően hosszabb (de tartható) felkészülési idő biztosításával lépnének hatályba ezen, egyébként igen jelentős jogszabályi módosítások.]

A jelenlegi módosítás rávilágít arra is, hogy nemcsak az adózóknak, hanem az adóhatóságnak is hosszabb felkészülési időre van szüksége az egyes jogszabályi rendelkezések implementálására. Itt azonban ki kell emelni azt az óriási munkát, amelyet az adóhatóság végzett/végez az online adatszolgáltatás informatikai keretrendszerének kidolgozásával, annak működtetésével és nem utolsósorban ellenőrzésével kapcsolatban.

Szakmai szempontból érdemes azt is megemlíteni, hogy az online adatszolgáltatás bevezetésével nemcsak a fiktív számlázás szorult vissza, hanem a számlázással kapcsolatos jogszabály alapján alátámaszthatatlan gyakorlat is kezd visszaszorulni pusztán azon okból, hogy a nem a jogszabálynak megfelelően kibocsátott számlákat egyszerűen nem fogadja be az online adatszolgáltatás rendszere.

A 2021-es év minden adóalanyt érintő jelentős módosításai egymással szorosan összefüggnek (és egyébként egy világos és egyértelmű koncepcióba illenek bele). A számlákra vonatkozó online adatszolgáltatás teljes körű kiterjesztése és a számlakibocsátási kötelezettség határidejének 8 napra szűkítése megteremtette azt a lehetőséget, hogy az adóhatóság – a szolgáltatott adatok alapján – el tudja készíteni az egyes adózók áfabevallás-tervezetét. Korábbi elemzésünkben rámutattunk, hogy ezen rendelkezés a kkv szektornak jelenthet érdemi adminisztrációs könnyítést, a nagy adóalanyoknak valószínűleg sokkal egyszerűbb továbbra is a már kialakult folyamataik mentén teljesíteni áfabevallási kötelezettségeiket.

Az eredeti törvényjavaslathoz fűzött indokolás alapján: „a Javaslat lehetővé teszi, hogy a jövőben az adóhatóság készítse el a hozzá beérkező számlaadatok birtokában a vállalkozások számára az áfabevallás tervezetét (eÁfa) tovább csökkentve ezáltal a vállalkozások adminisztratív terheit. Az eÁfa – az eSZJA-val ellentétben – csak az érintett adózók aktív közreműködésével minősülhet bevallásnak (az adózóknak a levonható adóról számlánként dönteniük szükséges). Az áfabevallás tervezetének adóhatóság általi elkészítése elsősorban a kisadózók számára eredményez jelentősebb adminisztrációcsökkentést. A Javaslat tartalmazza azokat a módosításokat, melyek egyrészt szükségesek az eÁfa megvalósításához, másrészt megkönnyítik annak elkészítését és egyben modernizálják a jelenlegi bizonylatolási szabályokat.”

forrás: adózóna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Amazonas-vidék erdőtüzei

Következő cikk

Palletways bővítés Szlovákiában



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések