FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Földvárak és barlangok megóvása

Kiemelkedő és eredményes munkát végez a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az élettelen természeti értékek megóvása érdekében – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Felsőtárkányban, a barlangok és a térségben található földvárak megóvását célzó projektek zárórendezvényén.

A két program keretében együttesen 560 millió forint értékben zajlottak fejlesztések, melyeknek köszönhetően sikerült a legjelentősebb földvárakat és környezetüket megóvni, illetve 38 barlangban zajlottak állagmegóvó munkálatok.

Rácz András beszédében hangsúlyozta: a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt 10 évben megduplázta látogatóinak számát, és évente már több mint 200 ezer vendéget fogadnak létesítményeikben. Hozzátette: Magyarország nemzeti parkjai kiemelt szerepet töltenek be a hazai ökoturizmusban, hiszen az országban található 700 ökoturisztikai létesítmény felét az igazgatóságok üzemeltetik. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnak ebből a szempontból is kiemelt szerepe van, hiszen a teljes nemzeti parki bemutatási infrastruktúra negyede, összesen 89 létesítmény az igazgatóság fenntartásában, működtetésében van.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója a rendezvényen kiemelte, hogy a most záruló két projekt jól illeszkedik a geológiai értékek őrzésének célkitűzéseihez, emellett megmutatja azt is, hogy a nemzeti park igazgatóságok munkája nem csupán az élő növény- és állatvilág védelmére terjed ki, ugyanennyire fontos az élettelen természeti kincsek megóvása is. Rónai Kálmánné emlékeztetett arra, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén több mint 1200 barlang található, ami az ismert magyarországi barlangok több mint egynegyedét jelenti, éppen ezért kiemelt feladatnak és felelősségnek nevezte a barlangok állapotának megőrzését.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az elmúlt években összesen már 763 millió forintot fordított a barlangok védelmére és fenntartására. Ennek a folyamatnak a negyedik üteme a most záruló program, amely 380 millió forintból segítette a természeti képződmények megóvását és állapotuk megőrzését. Rónai Kálmánné a részletekkel kapcsolatban elmondta: 25 fokozottan védett, 11 megkülönböztetett jelentőségű és 2 védett barlangban, valamint ezek környezetében történtek különböző védelmi beavatkozások. A munkák során biztosították a bejáratokat, megszüntették az eltömődéseket. Az igazgatóság emellett a Bükk hegység geológiáját, a barlangok kialakulását, élővilágát ismertető kiállítást is kialakított a Szalajka-völgyi információs házban.

Szintén átfogó fejlesztéssel segítette az igazgatóság a földvárak megóvását, összesen hét helyszínen zajlottak beavatkozások annak érdekében, hogy a térségben található legjelentősebb földvárak állapotát hatékonyan és sikeresen lehessen megőrizni. A természeti és kultúrtörténeti emlékek bemutatását 5 új tanösvény is segíti együttesen 21 kilométer hosszúságban, emellett 6 esőházat is kialakítottak, erdei bútorokat és ismeretterjesztő táblákat helyeztek ki.

Összesen 180 millió fordított a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság az érintett földvárak megóvására, bemutatási lehetőségeik fejlesztésére. A munkák fő eleme a földvárak rekonstrukciója volt, de régészeti feltárások is történtek a területen. A projekt ugyancsak fontos részét képezte a nem őshonos vagy agresszíven terjeszkedő fajok visszaszorítása, az eredeti növényzet regenerációjának segítése. A projekt keretében összesen hét helyszínen történtek beavatkozások: a Kelemen-székén; a Verebce-bércen, Dédesi váron; Cserépfalu – Mésztetőn; Felsőtárkány Kő-közi váron; Bükkzsérc – Hódos-tetőn; Felsőtárkány Vár-hegyen illetve a Sajónémeti Vár-hegyen.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Modern turistaszállás a mesés Szalajka völgyben

Következő cikk

A HDH szerint szénmegkötés terén a „Fit for 55” a célokkal ellentétes hatást gyakorolhat




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version