FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Lóczy-barlang Látogatóközpont

Átadták a balatonfüredi Lóczy-barlang Látogatóközpontot. A létesítményben beltéri és szabadtéri kiállítás várja a látogatókat.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója az átadóünnepségen elmondta, hogy a Lóczy-barlang látogatóközpont 273 millió forintból valósult meg annak a 402 millió forintos beruházásnak legjelentősebb elemeként, amelynek keretében fejlesztették a Hegyestű geológiai bemutatóhelyet, a Salföldi Majort és a Tapolcai Tavasbarlangot is.

Fotó: Vermes Tibor

Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára közölte: idén Magyarország tíz nemzeti parkjában 30 projektet adnak át összesen 8,7 milliárd forint értékben. Mint mondta, 10 év alatt országszerte 186 beruházás valósult meg 78 milliárd forintból 320 ezer hektáron. A 700 ökoturisztikai létesítmény felét a nemzeti parkok működtetik, melyek évente összesen 1,6 millió látogatót fogadnak. A látogatók egyharmada a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba érkezik – tette hozzá.     

Rácz András beszélt arról is, hogy egy országos felmérés tanúsága szerint a válaszadók 94 százaléka hallott már a nemzeti parkokról és 70 százalékuk járt is már valamelyikben. A felmérésből az is kiderült, hogy a válaszadók 98 százaléka nagyon fontosnak tartja a tájvédelem ügyét. Egyre inkább az aktív turizmus lehetőségeit keresik a turisták, ezek közül is kiemelkedő jelentősége van a barlangi turizmusnak, hiszen az 1,6 millió látogatás egyharmada barlangi. Mint mondta, országszerte 4 ezer barlang van, ebből 40 idegenforgalmi hasznosítású.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség Turizmus szakmai igazgatóság igazgatója kiemelte: a Balaton-felvidéki Nemzeti Parknak a pandémia időszakában 300 ezer látogatója volt. Szári Zsolt Balázs, a Balaton élővilágának megóvásáért felelős miniszteri biztos utalt a barlang névadójára, Lóczy Lajosra, aki geológus és Balaton-kutató volt.     

Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos a központban megvalósult akadálymentes környezet jelentőségét hangsúlyozta. Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője felidézte: a barlangot bányászok fedezték fel 1882-ben, a kiépítése az 1930-as években kezdődött. A Lóczy-barlang Látogatóközpontban 240 négyzetméteren interaktív kiállítás mutatja be a térség földtani, természeti értékeit, ajándékbolt és büfé várja a látogatókat, közelében geológiai tanösvényt alakítottak ki.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Gábor Dénes-díj 2021 - pályázati felhívás

Következő cikk

Híd az oktatás és a szakma között




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version