FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Ellátási gondok az IKEA-nál

Súlyos készlethiánnyal küzd globálisan az IKEA, ennek pedig Magyarországon is érezhető következményei lesznek. A pontos részletek még nem ismertek, de az IKEA Magyarország tájékoztatása szerint, a magyar vásárlók belátható időn belül kevesebb termékkel fognak találkozni az áruházakban.

Bombaként robbant a német sajtóértesülés, hogy az IKEA-nak akkora problémái vannak globálisan egyes termékkategóriák szállítmányozásával, hogy 2022-től jócskán meg kell vágniuk a kínálatukat Európában és az USA-ban. Hiába kötött le ugyanis idén a svéd lakberendezési áruházlánc 10 százalékkal nagyobb nemzetközi szállítási kapacitást ez sem bizonyult elégnek: a boltok nem tudják megfelelően rövid határidőn belül átadni a megrendelt termékeket, és emiatt több lett a vásárlói panasz.

Mint arról korábban a Pénzcentrum is beszámolt, Európában különösen azokkal a cikkekkel van probléma, amelyek részben vagy egészben a Távol-keletről érkeznek. Ezek aránya körülbelül 30 százalék, és a gyártásukat nem tudják Európába helyezni. A minőségi kiszolgálás fenntartásának így egyetlen módja az, ha az áruválasztékot csökkentik, és ezt 2022-től meg is lépik.

A német lap értesülése arról szólt, hogy Európában 5 százalékos lesz a kényszerű vágás, vagyis a 12 ezer darabos átlagos kínálatból kiindulva 600 termék forgalmazása szűnik meg. A Pénzcentrumnál ennek apropóján kíváncsiak voltunk arra, hogy mindez pontosan miként érint majd a magyar vásárlókat, ezért a témával kapcsolatban megkerestük a magyarországi IKEA-t.

Óriási a szállítmányozási vész

Az IKEA azzal kezdte válaszát lapunk kérdésére, hogy a világjárvány elmúlt évében az óceáni szállítási kapacitások globális kihívást jelentettek minden olyan vállalat számára, amely függ az óceáni szállítmányozástól, beleértve ebbe az IKEA-t is. A folyamatos lezárások, kikötői torlódások és a kiemelkedően magas kereslet egyensúlyhiányt idézett elő a teljes vízi fuvarozási piacon, ami működésünk korlátozását eredményezi. 

Annak érdekében tehát, hogy az áruházlánc vásárlói számára biztosítsák a termékek elérhetőségét, már korábban tettek lépéseket: saját konténereket vásároltunk és extra hajókat béreltünk. Ez javította a kialakult helyzetet, de további lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy enyhítsük a szállítási kihívások hatásait.  Vizsgáljuk, melyek a lehető legjobb lépések a jövőben, hogy növeljük vásárlóink számára a termékek elérhetőségét, megoldásorientált hozzáállással egyeztetünk szállítóinkkal a helyzet folyamatos alakulásáról.

Jön a termékvisszavágás

Ahogy a Pénzcentrum kérdésére az IKEA jelezte, az ázsiai csendes-óceáni térségből korlátozott az ellátás, emiatt pedig priorizálniuk kell a legrelevánsabb termékeiket. Ez pedig a gyakorlatban kevésbé széleskörű és kisebb mélységű választékot jelent Európában és Észak-Amerikában, viszont érzékelhetően magasabb áruházi és online termékelérhetőséget.

Az IKEA válaszaiból tehát az derül ki, hogy a jövő évtől kevesebb terméket érhetnek majd el a magyar vásárlók, viszont azok biztosan, nagyobb készlettel lesznek jelen a magyar boltokban. A pontos tervekről viszont azt válaszolta lapunknak a svéd lakberendezési-lánc, hogy jelenleg még korai megmondani, hogy egy adott piacra vagy régióra vonatkozóan ez pontosan milyen hatással lesz. 

Mint írják, szorosan együttműködnek a beszállítóikkal és szolgáltató partnereikkel, hogy biztosítsák termékeik elérhetőségét vásárlóik számára. Ennek következtében megteszik a szükséges igazításokat a termelési kapacitásaik terén annak érdekében, hogy a keresleti szükségletet az óceáni szállítási ipar előtt álló globális kihívásokhoz igazítsák.

Köszönjük vásárlóink megértését abban, hogy a járvány időszakában nem minden termék volt mindig elérhető, de az említett intézkedésekkel növelni fogjuk termékeink elérhetőségét annak érdekében, hogy jobb vásárlási élményt nyújtsunk számukra – zárta válaszait az IKEA.

forrás: Pénzcentrum

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Az Év Erdésze előválogató

Következő cikk

Erdőket is érintő jogszabály-korrekciók




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version