FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Egy a természettel -> 44 somogyi program

Összesen több mint százezer látogatóra számítanak egy hónap alatt az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás somogyi rendezvényein. Megyénkben 44 programot tartanak az expóhoz kapcsolódva, és egy konzorcium alakult, hogy minél jobban bemutathassák Somogy természeti értékeit a Balatontól a Zselicig.

Az 1971-es Vadászati Világkiállítás 50. évfordulóján ismét hazánkba várjuk a világ vadászait és természetbarátait. A 2021. évi „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kiemelt célja, hogy a vadászat társadalmi elfogadottságát emelje, a valós, vagy kreált konfliktusokat elsimítsa, megmutassa a természet, a vadvédelem, a vadászat és a vadgazdálkodás közötti szoros kapcsolatot és az ökológiai összefüggéseket – ötvözve a szakmát a kultúra, a sport, a gasztronómia, a turizmus és a hagyományőrzés eszköztárával. Mindemellett persze bemutatja hazánk természeti csodáit is.

A Világkiállítás Budapesten zajló fő eseményei mellett számos vidéki helyszín is várja az érdeklődőket.

A három kiemelt helyszín, – Keszthely, Vásárosnamény és Hatvan – mellett a Somogy Megyei Konzorcium szervezésében több Somogy megyei térségben is izgalmas és érdekes, ugyanakkor tartalmas programra kerül sor, melyek közül minden generáció kedvére választhat.

A Somogy Megyei Konzorcium változatos eseményei legalább olyan sokrétűek lesznek, mint a konzorciumot alkotó tagok – úgymint, a Balatoni Hajózási Zrt., a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., a Kassai Kft., a Kaszó Zrt., a MATE, Kaposvári Campus Bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpont, a SEFAG Zrt., valamint a Somogy Megyei Vadászok Szövetsége.

A szeptember 6-től október 31-ig tartó program-kavalkádban a Somogy Megyei Konzorcium több mint 40 színesebbnél színesebb, izgalmas programlehetőséget kínál – ahol minden generáció, vagy akár a család együttesen is megtalálhatja a számára megfelelő kikapcsolódást. A rendezvények a Balatontól, Kaposváron és a zselici térségen keresztül a kaszói és lábodi térségig, több, mint 10 helyszínen zajlanak majd.

A rendezvénysorozat beharangozójaként – már júliustól egészen augusztus végéig minden pénteken és szombaton – a BAHART Balatonföldvár – Tihany – Balatonföldvár útvonalon közlekedő kiránduló hajóin az utasok szakértők segítségével, a témához kapcsolódó gyermek animációs programokon és interaktív játékos előadásokon, filmeken keresztül ismerkedhetnek Somogy megye és Magyarország természeti értékeivel, s a vadászat és halászat izgalmas világával.

Szeptember 6. napján nyílik meg a kaposvári székhelyű Erdők Háza látogatóközpontban az 1971-es budapesti Vadászati Világkiállítás relikviáiból összeállított kiállítás, melynek megtekintésével ízelítőt kaphatunk arról, hogy,mi került bemutatásra és miként zajlottak a programsorozat eseményei 50 évvel ezelőtt. A kiállítás október 31-ig látható.

Az első rendezvények között kiemelkedő a szeptember 17-i “báró Schell József” Vadászati és Természeti Emlékpark” átadó ünnepség, amellyel jeles vadászfestőnk munkásságának és hagyatékának állítunk emléket. A Nagysalléri emlékhely a természet, vadászat és művészetek közötti harmonikus összefüggésekre világít rá.

A nagyközönség számára a somogyi nyitó események 2021. szeptember 18-án zajlanak, amikor is a Vadászkamara Ifjúsági Programjának szerves részeként létrehozott Páll Endre Ifjúsági Oktatóközpont helyszíni átadóját a „Vadászok éjszakája” című rendezvény követi Kaposvár belvárosában. Ekkor kerül sor az utóbbi 2 év ifjú vadászainak fogadalomtételére, valamint az ágazatban kiemelkedő szakemberek kitüntetésére, így például a „Vadászkamara aranyérme”, a „Magyar Vadászatért Érdemérem”, „Nimród érem” és a „Vad és vadászat szolgálatáért Somogyban” díjak átadására. A rendezvény keretein belül kerül ünnepélyes átadásra a Kaposvár Fő utcáján megnyíló „Somogyország vadászati kincsei” állandó kiállítás is. Az izgalmasnak ígérkező interaktív kiállítótérben belépéskor egy magasles fogad bennünket, tovább haladva az 1971-es világkiállításról kapunk rövid történeti áttekintést. A megye jelentős vadászati személyiségeinek portrésorozat állít emléket, majd bemutatkozik a Somogy megye vadgazdálkodása. Szó esik a vadászkutyákról, solymászatról, apró- és nagyvad fajokról, agancsfejlődésről, megtekinthetjük a megye legnagyobb elejtett gímszarvas trófeáinak másolatát, végül a vadászat folyamatát kísérhetjük végig antik, és napjainkban használatos fegyverek bemutatásával. Végül a látogatás izgalmas zárásaként részt vehetünk egy lézeres céllövészeten is. A napot kulturális előadások zárják, ahol fellép a Vadászkamara Kürtegyüttes, a Somogy Táncegyüttes, a Déryné Színtársulat, a Z Generáció, a Caantores Ecclesiae rézfúvós együttes, valamint a világkiállítás hivatalos dalát szerző, Fonogram-díjas Kerekes Band.

A Balatonhoz visszatérve: a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. október 8-án Fekete István tiszteletére emlékfát ültet Keszthelyen, október 15-én Tihanyban szervezi a VII. Balatoni Horgászkonferenciát, majd „Vadat és halat, s mi jó falat…” címmel kétnapos gasztronómiai rendezvényre kerül sor a rádpusztai Gasztro Élménybirtokon. Október 1-től október 9. napjáig lesz nyitva a nagyközönség előtt az Óriáspontyok arcképcsarnoka a révfülöpi szabadtéri színpadon.

A világkiállítás hivatalos megnyitását követő naptól számos állandó kiállítás és bemutató tekinthető meg Somogy megyében. A bőszénfai Vadgazdálkodási Tájközpontban (Szarvasfarm) a Zselic Nagyvadjai, valamint a „Zselici pillanatképek” természetfotó kiállítás nyílik, amely attrakciók a rendezvénysorozatot követően időszakosan továbbra is láthatók lesznek majd. A Szarvasfarmon a kiállítások mellett számos szakmai, illetve a szakmát bemutató esemény is lesz. Szeptember 26-án és október 17-én a vadhús biológiai értékéről, feldolgozásáról, előkészítéséről és főzéséről tudhatunk meg többet egy workshop, illetve gyakorlati bemutató keretében, október 15-16-án a magyar hidegvérű ló vadgazdálkodásban való alkalmazásáról láthatunk helyszíni bemutatót. A zselici erdő rengetegében is túrázhatunk – a gyalogos és kerékpáros módon kívül fogattal és traktorral, utóbbival még szarvasbőgést is hallgathatunk a Zselicben szeptember 25-26-i és október 9-10-i, valamint 16-17-i hétvégéken. Ugyanitt a vadasparkban vadetetésre és vadmegfigyelésre is invitáljuk az állatszerető érdeklődőket. Idén az október 1-3-ig zajló Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) is a világkiállítás jegyében zajlik, melynek során számos, vadgazdálkodással kapcsolatos program is lesz.

A Szarvasfarmhoz közel, egy ugrásnyira onnan természeti bemutató és VR szalon üzemel majd a Kaposvárhoz közeli Zselickisfalud erdei környezetében, mégpedig a Zselici Csillagpark planetáriumában annak nyitvatartási idejében, a hétfői szünnapokat kivéve.

A SEFAG Zrt. szeptember 25. napján tartja „Természet, vadászat, kultúra” címmel családi napját. Ezen a napon kapott helyet Kaposvártól 17 km-re a Zselici erdőben lévő Ropolyi pihenőhelyen a magyar lovassport legeredményesebb ágának számító egész napos fogathajtó verseny, ahova az ország minden szegletéből érkeznek akadályhajtásra a versenyző csapatok. Eközben bőgéstől lesz hangos az erdő, hiszen megmérettetnek a vadászok a „Gímharsona” elnevezésű bőgőversenyen is. A nemrégiben épült Szent Hubertus Kegyhely felszentelése és avatása szentmise keretében történik, majd bemutatja madarait Lóki György solymász. A napot kulturális műsorok zárják. Az erdei koncertek előadói a Z Generáció, a kaposvári Vadászkamara Együttes, Cantores Ecclesiae rézfúvós együttes, a Szennai Művészeti iskola gyermek csoportja és a Zselic Táncegyüttes. Az erdei környezetben számos kiállítás is a látogatók rendelkezésére áll egész nap. A trófea- és képzőművészeti kiállítás keretében vadászkéseket, természetfotókat, festményeket és természeti témájú faragványokat, a „Variációk irtó kapára” című szekcióban pedig Tóth György helyi alkotó népi eszközökből összeállított alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. Ugyancsak egész nap járják az erdőt a vadászomnibuszok, amellyel a megcsodálható a somogyi erdőrengeteg, illetve közel 20, helyi termelő portékáit is kóstolhatják a látogatók, valamint a gyermekeknek is kedveskedünk egész napos interaktív játékokkal, ahol akár szüleikkel is együtt játszhatnak, délután pedig érdekes kovács-mesterség bemutatóval.

Ide, Ropolyba érdemes visszatérni az október 15-17-i hétvégén is, amikor az Erdélyi Kopós Világtalálkozóra kerül sor, ahol négylábú kedvenceink komoly megmérettetésen vesznek részt.

A méltán világhíres Kassai Lovasíjász birtokon, a bárdudvarnoki Kassai-völgyben a hagyományos történelmi, honfoglaláskori lovas bemutatók és interaktív foglalkozások, valamint előadások vezetik be a látogatókat elődeink világába szeptember 28 és október 14 között. Október 2-án a program kiegészül a VTVK2021 Emlékút átadásával, s ezen a napon ismét betekintést kapunk a solymászat rejtelmeibe Lóki György jóvoltából. Október 9-én lovasíjász versenyen izgulhatunk az eleink harcászatában jeleskedőkért.

Délebbre haladva a megye két állami erdőgazdaságának programjain vehetünk részt.

A Kaszó Zrt. kisvasútjával több napon is hallgathatunk szarvasbőgést, majd dámbarcogást az októberi hétvégéken, a délutáni-esti órákban. Október 1-jén kerül sor az „Erdei muzsika” Zenepavilon ünnepélyes átadására a Kaszói Kirándulóközpontban, és ugyanezen a hétvégén kerül sor a Nemzetközi Véreb Fővizsgára is péntektől vasárnapig. A következő hétvégén, október 8-10 között zajlik a Tacskó Európa Kupa, ezzel párhuzamosan a szombati napon trófeaszemle kíséretében a kaszói erdőben családi nap is lesz, ahová kicsiket és nagyokat egyaránt izgalmas programokkal vár az erdőgazdaság.

Október 9. napján Lábod-Nagysallérban, , a vadászház szomszédságában a SEFAG Zrt. trófeaszemléjére kerül sor, melyhez társul a “Vadászati és Természeti Emlékpark” átadó ünnepsége, illetve Szent Hubertusz mise is. A szakmai napot is erdei muzsika zárja, a Vadászkamara Kürtegyüttes, a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar fellépésével. A nap során megtekinthető a „Vadászemlékek” című kiállítás a Vadászati és Helytörténeti Emlékházban, illetve vadászomnibuszon is bebarangolhatjuk a lábodi erdőket.

A Budapesten és a kiemelt helyszíneken zajló központi programok és azok részletei elérhetők a https://onewithnature2021.org/, a somogyi programok részletei pedig a www.vilagkiallitas2021somogy.hu oldalon is olvashatóak.

Tartson velünk a 2021. évi „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás idején, ismerje meg változatos kínálatunkat, s ha jól érezte magát nálunk, ossza meg élményeit ismerőseivel is és térjenek vissza hozzánk máskor is!

fotók: sonline; forrás: SEFAG Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Dr. Herpay Imre emlékére szobrot avattak Sopronban

Következő cikk

Emlékkereszt a Sasbérci kilátónál




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version