FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Nyersanyagárak és az infláció

Az egyébként is erősödő inflációs környezetet tovább rontotta a nyersanyagárak emelkedése. Tavasszal szinte megállíthatatlannak tűnt a szárnyalás, azonban a nyári hónapokra alábbhagyott a láz, kis megnyugvás jött a legtöbb nyersanyag piacán. Kérdés, hogy elértük-e már a csúcsot, vagy ez csak átmeneti megpihenés. A válasz akár a hosszútávú inflációs kilátásokat is érdemben befolyásolhatja.

Nyersanyagárak: a rohamos emelkedéstől a megtorpanásig

Tavasszal sokan tartottak a nyersanyagárak elszabadulásától, szinte megállíthatatlanul emelkedtek a határidős árak a piacon. Ez pedig csak súlyosbította az amúgy is magas inflációs környezetet, melyben a tavalyi bázis miatt jelentős egyszeri megugrás volt tapasztalható. Aztán a nyári hónapokban kicsit megtorpantak a nyersanyagárak, de még így is látni bőven kétszámjegyű áremelkedést 2021 eleje óta.

Az alábbi grafikonon látszik, hogy elsősorban az energiahordozók vezetik az áremelkedések toplistáját – mutatnak rá az Aegon Alapkezelő szakemberei. Hozzáteszik, ezek jegyzése jellemzően az olaj világpiaci árával mozog együtt, így nem is meglepő, hogy a Brent kőolaj több mint 40 százalékos drágulása a többi energiahordozó árát is magával húzta. Az idei év legnagyobb kilengéseket mutató terméke viszont a faanyag, melynek ára tavasszal jelentősen elszállt, majd onnan szakadt be meredeken.

Várható kilátások

A következő hónapok legfontosabb kérdése, hogy most csak átmeneti megtorpanást látunk-e, vagy eljött a fordulat ideje. Az elmúlt egy hónapban ugyanis már több nyersanyag ára csökkent jelentősen, az áremelkedés elsősorban az élelmiszerek piacán tartott ki” – vélekednek az Aegon Alapkezelő elemzői.

Ha az átmeneti pihenő után újra emelkedésnek indulnak az árak a világpiacon, az a hosszabb távú inflációs kilátásokra is hatással lehet. A tartósan magas, vagy egyre magasabb nyersanyagárak ugyanis beépülhetnek az inflációba és könnyen keresztülhúzhatják azok számításait, akik csak átmeneti megugrásra számítanak (többek között a jegybankok) – tették hozzá az elemzők.

Bizonytalan piaci jelzések

A nyersanyagok árán kívül is egyre több jel utal arra, hogy a korábban vártnál tartósabb lehet az infláció megugrása, nyáron már a Fed is elismerte, hogy az eredetileg tavaszra várt átmeneti emelkedés kitarthat még hónapokig – fogalmaznak a befektetési elemzők. Azt viszont leszögezik, hogy az elemzők többsége egyelőre nem meri egyértelműen kijelenteni, hogy több évig tartó inflációs időszak köszönthet ránk, mint például a hatvanas-hetvenes években, de az egyértelműen látszik, hogy hosszú évek óta először több a felfelé, mint a lefelé mutató kockázat a kilátásokban.

Az Aegon Alapkezelő szerint ehhez hozzájárul többek között a beszállítói láncok tartós akadozása, a tengeri szállítási költségek emelkedése és magasan ragadása. Az év elején még a konténerköltségek esetében is lassú normalizálódást vártak a piaci szereplők, azonban azóta is újabb és újabb csúcsokat dönt a szállítás ára. Ugyanez elmondható a változatlanul fennálló globális chiphiányról is, mely az eredetileg várt néhány hét helyett már hónapok óta tart és drágítja meg a termelést.

forrás: Pénzcentrum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

2022. tavaszra megújul a Construma

Következő cikk

EU javasolt Erdészeti Stratégiája magyarul




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version