FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tűzifa áfacsökkentése Romániában

Fotó Kovács Zsolt

A jelenlegi 19 százalékról 5 százalékra csökkentette a tűzifa áfáját a román parlament, hogy támogassa az ezzel a tüzelőanyaggal fűtő lakosságot. A képviselőház 308 támogató voks és egy ellenszavazat mellett fogadta el a törvénytervezetet ügydöntő házként, így a jogszabály hatályba lépéséhez már csak Klaus Iohannis államelnöknek kell aláírnia.

Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője elmondta, hogy az áfacsökkentés összhangban van az Európai Unió vonatkozó irányelvével, így nemcsak a háztartások, hanem a vállalkozások, az iskolák, a kórházak és az orvosi rendelők is olcsóbban szerezhetik be a tüzelőanyagot.

Emlékeztetett, hogy a tűzifát fűtésként használó háztartások száma meghaladja a 3,5 milliót, ami a nyilvántartott romániai háztartások több mint 45 százalékát teszi ki. Vidéken sokkal magasabb ez az arány, ott a háztartások több mint 85 százaléka használja a fát fűtőanyagként, amelynek ára megkétszereződött az elmúlt időszakban.

Csoma Botond

Az RMDSZ politikusa szerint bár Romániában a fa elsődleges anyagnak számít fűtés szempontjából, az államnak fokozatos átállást kell biztosítania olyan alternatív, kevésbé környezetszennyező rendszerekre, amelyek hosszú távon helyettesítik ezt a fűtési formát. „A fatüzelésből származó füstnek – a tökéletlen égés miatt – egészségkárosító hatása van, emellett pedig jelentősen hozzájárulhat az illékony szerves vegyületek, a szén-monoxid és egyes nehézfémek kibocsátásához is. Továbbá nem hunyhatunk szemet afölött sem, hogy a fűtéshez vásárolt fa egy része nem legális forrásból származik, hiszen annak érdekében, hogy ne a magánszemély fizesse meg a 19 százalékos áfát, egyes esetekben a cégek nem állítottak ki számlát és feketén adták el a fát a vásárlónak. A ma elfogadott jogszabály értelmében az áfa 5 százalékra való csökkentése szorgalmazza a tűzifa törvényes keretek között történő eladását a magánszemélyek esetében is, hozzájárulva ezzel az illegális piac felszámolásához” – magyarázta a politikus.

„Az RMDSZ továbbra is azon dolgozik, hogy fenntartsa a felelős erdőgazdálkodást, valamint továbbra is teljes mellszélességgel támogatja az illegális fakitermelés megfékezése érdekében folyó harcot, amelynek Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter által elért eredményeit az Európai Unió intézményei is elismerik” – magyarázta Csoma Botond, emlékeztetve arra, hogy az RMDSZ-es miniszter kezdeményezésére a környezetvédelmi alap több olyan programot indít az elkövetkező időszakban, amely az önkormányzatok zöldítését célozza.

Október végén a román parlament ideiglenesen, öt hónapra befagyasztotta a villamosenergia és a gáz árát, egyben ideiglenes energiaár-kompenzációt is biztosít a fogyasztóknak, miután a gáz és a villamosenergia is jelentősen megdrágult.

forrás: MTI; maszol.ro

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Így szolgálja az embert az erdő

Következő cikk

Termőterületek ára, bérleti díja




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version