FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Az EU WTO konzultációt kezdeményezett az orosz faexportról

Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) konzultációt kezdeményezett Oroszországgal a faipari termékekre vonatkozó orosz exportkorlátozások miatt – közölte az Európai Bizottság pénteken.

A bizottsági közlemény szerint az orosz exportkorlátozások az egyes faipari termékekre kivetett vámok jelentős emelésében, valamint a faipari termékek kivitelét lebonyolító határátkelőhelyek számának drasztikus csökkentésében nyilvánulnak meg.

A konzultáció megindítását az Európai Unió szerint az indokolta, hogy az orosz korlátozások rendkívül hátrányosak az Oroszországból származó exportra támaszkodó uniós fafeldolgozó ipar számára, és jelentős bizonytalanságot okoz a faipari termékek nemzetközi piacán. Az EU azóta, hogy Moszkva 2020 októberében bejelentette ezeket az intézkedéseket, többször is párbeszédet folytatott Oroszországgal, amelyek azonban nem vezettek eredményre.

A korlátozó intézkedések 2022 januárjában léptek hatályba.

Emlékeztettek: Oroszország a WTO keretében kötelezettséget vállalt arra, hogy bizonyos exportmennyiségek esetén legfeljebb 13 százalékos, illetve 15 százalékos vámot alkalmaz. Az érintett vámkontingensek visszavonásával Oroszország jelenleg sokkal magasabb, 80 százalékos vámot alkalmaz, és ezáltal nem teljesíti a WTO-jogszabályok szerinti kötelezettségvállalásait.

Kiemelték továbbá: Oroszország a faanyagok unióba irányuló kivitelét lebonyolító határátkelőhelyek számát a korábbi több mint 30-ról egyetlen egyre (Luttya, Finnország) korlátozta. Az EU szerint a kivitelek lebonyolítására műszakilag alkalmas, meglévő határátkelők használatának megtiltásával Oroszország megsértette a WTO ilyen korlátozások tilalmára vonatkozó elvét.

Amennyiben a WTO vitarendezési eljárása nem vezet kielégítő megoldásra, az EU vizsgálóbizottság felállítását kérheti a WTO-tól az ügy elbírálására – tették hozzá.

Forrás: MTI, portfolio.hu

Kapcsolódó:

Ugyanez a hír a Világgazdaságban.

Oroszország kiterjeszti a faanyag exportkorlátozásokat (FATÁJ 2022-01-06) Az orosz kormány korábban szélesebb körű korlátozásokat vezetett be a faanyag exportjára: a 22%-nál nagyobb nedvességtartalmú, 10 cm-nél vastagabb és szélesebb fűrészáru egyes fajtáinak exportjára vonatkozó magasabb díjak 2022. január 2. és december 31. között élnek az országban. (TASS közlemény.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Sokoldalúan támogatja az erdők kezelését az NFK Erdészeti Főosztálya

Következő cikk

Fuss az erdész szemével!




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version