FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szociális Tüzelőanyag Program ismét teljesítve

Határidőre befejeződött a Szociális Tüzelőanyag Program a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 129, Hajdú-Biharból 42 önkormányzat igényelt az erdőgazdaságtól, összesen 44.700 köbméter tűzifát.

Tavaly ősszel a Sóstói-erdőben is volt fakitermelési munka, két területet érintettünk, amely területeken talaj-előkészítés zajlik. Ezzel hamarosan végzünk, és azt követi az ültetés. Addig is egy tavaly ültetett területen a hiányzó csemetéket fogjuk pótolni, ezt hirdettük meg egy március 4-i programmal.”
Aki tehát szívesen hozzátenne a Sóstói-erdő gyarapodásához, az március 4-én, pénteken megteheti azt, akkor várják ugyanis azokat az önkénteseket, akik részt kívánnak venni a csemeték elültetésében.

Mintegy 32 ezer köbméter tüzelő Szabolcsban, a többi Hajdú-Biharban jutott el a rászoruló családokhoz. Volt olyan önkormányzat, amely csaknem 1300 köbméter tűzifát vásárolt, de akadt olyan is, amely 29 köbmétert. Főként a térségben jellemző keménylombos fafajokat, akácot, tölgyet, kőrist vettek a települések. A program sikeres teljesítése érdekében a társaság saját forrásai terhére is végzett átszállításokat a kiemelkedősen nagy tűzifa igényű területekre (Szatmár-Bereg, Baktalórántháza térsége).

Az elmúlt időszakról elmondható, hogy a szükséges mennyiségű tűzifa-készletek a folyamatos célirányos termelés eredményeként, a program zárásával rendelkezésre álltak. Az időjárás segítette a munkát, a fagyos talajon ki lehetett szállítani az erdőből a fát. A kormány 2011 óta támogatja a települési önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlását, a mostani programban országos szinten 5 milliárd forint állt rendelkezésre – tájékoztatott Dr. Szalacsi Árpád vezérigazgató. 

forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Interjú az erdőgazdálkodókat érintő pályázatok kapcsán

Következő cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 114., 2022/08. adás




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version