A teljes cím: „Ha a felek másképp nem rendelkeznek, …” – pár gondolat az erdőhasználati szerződések szabadosságáról. Az elmúlt hetekben több cikkben jeleztük a magán erdőgazdálkodás szerveződésére vonatkozó szabályozás ellentmondásait. A korrekcióra okot adó, vagy elgondolkodtató felvetések bemutatását most egy utolsó felvetéssel egyelőre lezárjuk.
Nem azért, mert elfogytak, hanem azért, mert azok további tárgyalását egy szélesebb körű ágazati egyeztetés keretében tartjuk célszerűnek folytatni. A tavalyinál („Írjuk együtt a magán erdőgazdálkodás jövőjét!”) hatékonyabb egyeztetés keretében, hogy őszig, az új kormányzati ciklus jogalkotási munkájának kezdetéig letisztuljon az alkalmas szabályozási elképzelés, amit a jogalkotó figyelmébe ajánlhatunk.
Ha eredményesek akarunk lenni, akkor a közös gondolkodást az erdőkben fennálló osztatlan közös tulajdon érdemi, de az erdők további aprózódását nem eredményező felszámolásának lehetőségével kell kezdeni, mert az ingatlanonként nevesített, közös tulajdonú erdők használatára egészen egyszerűen nem lehet minden tekintetben megnyugtató szabályozást kialakítani. Ezt követően az erdők használatára vonatkozó önálló szabályozás lehetőségével kell folytatni, mert úgy tűnik, a mezőgazdasági területek használatára vonatkozó szabályozás kényszeredett patkolgatásával megint csak nem fogunk soha célba érni.
A hazai magánerdők nagyobb része közös tulajdonban áll. A jellemzően nagyszámú tulajdonosból álló tulajdonosi közösségek önszerveződő képessége gyenge, így a magánerdők jellemzően továbbra is egy tulajdonostárs vagy egy magánerdészeti vállalkozás kezdeményezésére kerülnek gazdálkodásba.
A használatba vételt a földforgalmi szabályozás alapján egy használati szerződési ajánlat tulajdonosok részére történő megküldésével lehet kezdeményezni.
A szerződési ajánlat a tartalmát tekintve nagyobbrészt hasonló ahhoz a szerződéshez, amit egy önálló tulajdonos köt a tulajdonában álló erdő használati jogának átadása céljából, ha éppen így kívánja hasznosítani azt. Amíg azonban ilyen helyzetben két személy valós megegyezéséről és a megegyezés papírra vetéséről van szó, addig közös tulajdon esetében személyes találkozásra jellemzően sem a szerződő felek, sem a tulajdonostársak között nem kerül sor, így valójában a szerződési ajánlat sem egy tényleges megegyezés írásba foglalását jelenti, az csupán egy – feltételezhetően jóhiszeműen, de ettől még nyilvánvalóan az ajánlattevő érdekei mentén összeállított – egyoldalú ajánlat. A szabályozás alapján ugyanakkor a végtermékként előálló szerződést végül mégis közös megegyezésként kell értelmezni, akkor is, ha az ajánlatot a vélelmes egyszerű többségi vagy a vélelmes minősített többségi jóváhagyási szabály eredményeképpen a tulajdonosoknak csak egy része – esetenként akár egészen kis része – fogadta el.
Talán további fejtegetés nélkül is érezni a két eset közötti különbséget!
Na de miért is érdekes ez? Egyebek mellett például azért, mert egy kicsit más megvilágításba helyezi az erdőkre vonatkozó használati szerződések esetében széles körűen biztosított szerződéses szabadságot.
Ha a szívességi földhasználati szerződés, valamint a többlethasználati megállapodás lehetőségétől most eltekintünk, akkor az erdőnek minősülő föld használatának átadására (ebben az esetben nevezzük inkább használatba vételnek) három jogcímen kerülhet sor, mégpedig
- erdőgazdálkodási haszonbérlet,
- erdőgazdálkodási integráció és
- erdőkezelés útján.
A három jogcím elsődlegesen az erdőgazdálkodási tevékenységek megtervezésében és végrehajtásában való tulajdonosi közreműködés lehetőségében, valamint az erdőgazdálkodás eredményének a felosztási módjában különbözik (normális esetben a felek ezen ismérvek alapján választanak jogcímet). Ezekkel az elsődleges ismérvekkel összefüggésben, jellemzően a felmerülő kockázatok kezelésére azután a szabályozás minden jogcím esetében tartalmaz további kiegészítő feltételeket, illetve rendelkezéseket.
Ilyen kiegészítő rendelkezés például kisebb tulajdonosi közreműködési lehetőség, illetve a tulajdonosi járandóság fix összegű meghatározása (haszonbérlet típusú jogviszony) esetén az erdővagyon védelmére vonatkozó erdőgazdálkodási korlátok meghatározása, nagyobb tulajdonosi közreműködési lehetőség, illetve az erdőgazdálkodás eredményének tételes elszámolásán alapuló felosztása (erdőkezelés típusú jogviszony) esetén pedig a szerződés tulajdonosi elfogadására vonatkozó könnyítés. Normális esetben ezek a kiegészítő feltételek, illetve rendelkezések magától értetődőek a felek számára.
Mindhárom jogcím, de főleg az utóbbi kettő szabályozása megegyezik abban, hogy sajátos módon nagy teret engednek a szerződéses szabadságnak. Sajátos mód alatt azt kell érteni, hogy a legtöbb rendelkezés rögzít ugyan egy, a jogcím sajátosságát adó karakteres főszabályt, de azt a legtöbb esetben „ha a felek másképp nem rendelkeznek” kitétellel vezetik fel, vagy feltételes módban határozzák meg.
Azaz egy mesebeli példával élve az eszes leány hoz is madarat a királynak, meg nem is. Ez első megközelítésben nagyon méltányos megoldás a szerződő felek részére, viszont ennek köszönhetően – amellett, hogy ember legyen a talpán, aki szabatosan be tudja mutatni az egyes jogcímeket – nagyon könnyen lehet
- az erdőkezelési szerződésből kvázi haszonbérleti szerződés,
- a haszonbérleti szerződésből kvázi erdőkezelési szerződés,
- az integrációs szerződésből pedig kvázi erdőkezelési vagy
- kvázi haszonbérleti szerződés.
Az ajánlattevő gyakorlatilag a saját érdekei mentén választhat jogcímet, és ettől szinte teljesen függetlenül válogathatja össze a szerződés rendelkezéseit.
Ez azt eredményezi, hogy a cikk elején taglalt felvetés miatt egyébként is némileg kiszolgáltatott helyzetben lévő tulajdonosokat még egy karakteres jogcím szabályozás sem segíti a részükre megküldött használatba vételi ajánlat értelmezésében, illetve az elfogadásáról vagy elutasításáról való döntésben.
Ha nem vigyázunk, a most kivezetett erdőgazdálkodási megbízási szerződések ingoványos világa helyén rendkívül nagy munkával újabb csalfa világ épül. Kinek lenne jó ez? Az erdész vállalkozások megítélésének biztosan nem használna (jelenleg ugyanis elsősorban őket illeti az ajánlattétel lehetősége, illetve terheli annak felelőssége).
Forrás: NAK
