FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Bútorkereslet növekedése várható

A kormány által kifizetett családi adóvisszatérítés, a 13. havi nyugdíj, illetve a fiatalok szja-mentessége jelentős segítséget nyújt a magyaroknak, amely hozzájárul a családok biztonságérzetének megőrzéséhez – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) csütörtökön az MTI-vel.

A február közepén végzett reprezentatív kutatásukból kiderült, hogy a juttatásoknak köszönhetően nagyjából négy és fél millió ember jutott plusz bevételhez februárban, amit legtöbben a családtagjaikra, otthonukra, napi fogyasztási cikkekre és megtakarításra fordítanak – írták a közleményben.

 A felmérés szerint a társadalom széles rétege, a megkérdezettek háromnegyede egyetért azzal az állítással, hogy az érintettek számára nagyfokú segítséget jelentenek a februári plusz pénzeket biztosító intézkedések. Nagy segítséget jelent az összes válaszadó 78 százaléka szerint a családok adóvisszatérítése, 74 százalék szerint a fiatalok szja-mentessége és 71 százalékuk szerint a 13. havi nyugdíj.

A fiatalok szja-mentessége kapcsán tízből kilenc huszonéves, a családok adóvisszatérítése kapcsán tízből 8 gyermeket nevelő ezen a véleményen volt. Ez azt jelenti, hogy a magyarok döntő többsége szerint a kormány intézkedései valós támogatást jelentenek az intézkedésekkel megcélzott csoportok számára – tudatta az intézet.

Néhány bútordarab a Pfiffer Bútor termékkínálatából

Mint írták, a többletként érkező pénzt tízből három válaszadó a családtagjaira, illetve ugyanennyien az otthonukra szeretnék költeni, negyedük napi fogyasztási cikkekre fordítaná és ötödük megtakarít belőle. Nagyjából minden hetedik válaszadó az egészségére is költene, illetve 7-8 százalék körüli azoknak az aránya, akik tartozásaikat rendeznék vagy banki megtakarításba fektetnének, esetleg új gépeket, eszközöket vennének.

A megkérdezettek 4-5 százaléka lakás- vagy autóvásárláshoz, elektronikai eszközök vételéhez, utazáshoz vagy szórakozáshoz használná fel a plusz forrásokat.

A kutatás rámutatott, hogy kisebb különbségek vannak az egyes társadalmi csoportok között aszerint, hogy mire költik a februári juttatásokat. A gyermeket nevelők, a családi adóvisszatérítésében részesülők között vannak legtöbben – 36 százalék -, akik az otthonuk felújítására, fejlesztésére, bútorokra tervezik fordítani a pénzt. [FATÁJ megjegyzés: ha az SZJA visszatérítés 600 milliárd forintnyi összegének harmada valóban bútorokra lesz elköltve, a mintegy 200 milliárd forintnyi “extra” forgalom erős hozzájárulás lehet a hazai bútorgyártók, és persze bútorimportőrök számára is.]

Nappali bútor az RS kínálatában

A nyugdíjasok közül legtöbben – 29 százalék – úgy nyilatkoztak, hogy a gyerekekre, az unokákra, családtagokra költenék a 13. havi nyugdíjat. A nyugdíjasok között kétszer többen vannak, akik az egészségükre fordítanák a plusz bevételeket, mint a családosok vagy a fiatalok között, minden ötödik nyugdíjas egészségügyi célokra költene.

A fiatalok harmada napi fogyasztásra és az otthonra költene, ötödük pedig megtakarít. Közöttük kétszer annyian vannak azok, akik elektronikai eszközökre vagy utazásra költenének (9 százalék), mint a családosok és a nyugdíjasok között (4 százalék).

FATUDAKOZÓ: segítség a kereséshez – közel 2200 hazai bútorgyártó elérhetőségeivel

A családi adóvisszatérítés februárban 1,5 millió szülőt, a 13. havi nyugdíj 2 és fél millió idős embert, míg az szja-mentesség 280 ezer fiatalt érintett, így közel négy és fél millió honfitársunknak jelentenek segítséget a kormány plusz pénzeket biztosító intézkedései – írta az intézet. Hozzátették: ezzel a magyar embereknek lehetőségük nyílik az előrelépésüket szolgáló terveik megvalósítására.

A bizonytalanság, a háborús helyzet pedig még inkább felértékeli a februári juttatásokat, hiszen hozzájárulnak a családok ellenállóképességének fokozásához a válságos időkben. A kormány családokat támogató intézkedései szerepet játszanak abban, hogy Magyarországon a nehézségek ellenére is az emberek biztonságban érezhetik magukat – olvasható a közleményben.

Az országos reprezentatív kutatás 1000 ember telefonos megkérdezésével készült a felnőtt lakosság körében 2022. február 16-23. között.

FATUDAKOZÓ: segítség a kereséshez – közel 2200 hazai bútorgyártó elérhetőségeivel

forrás: MTI 2022-03-10

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

VárosFa program - Dunaújváros

Következő cikk

Új üzemcsarnokot épít az Alex Fémbútor Kft. Zsámbékon




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version