FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Jelentősen drágulhatnak a bútorok (is)

Kiugróan drágulhatnak a bútorok, pedig van, ahol már most 75 százalékkal többe kerül egy szekrénysor, mint két éve. 1995 óta nem látott ütemben ugrott meg a fa beszerzési ára áprilisban az orosz-ukrán háború hatására. Ez magyar családok százezreinek okozhat sok tízezer forintos plusz kiadást idén – a GKI friss, reprezentatív kutatása alapján.

Az idei második negyedév elején a lakosság lakásfelújítási és -korszerűsítési tevei kissé visszaestek ugyan az első negyedévhez képest, de éves alapon még így is erősödő kilátásokról beszélhetünk – derül ki GKI és a Masterplast közös kutatásának eredményeiből. E kisebb elbizonytalanodás a társasházi lakások lakói esetében érhető tetten, a családi házak tulajdonosai körében nem. A legerőteljesebb renoválási terveket most is a községekben élők fogalmazták meg.
Az elemzés kivonata letölthető innen.

Óriási drágulásra számíthatnak a magyar családok is a bútorvásárlás terén. Vannak áruházak, ahol már 75 százalékkal többe kerül egy szekrénysor, mint két éve. Egy prémiumkategóriás ülőgarnitúra 1,1 millió forint, ami 100 ezerrel drágább mint év elején.

Hozzávetőlegesen 10 százalékosan változtak fölfelé az árak. Jelenleg 2-3 hétre tudunk kiadni árajánlatot

– árulta el Kiss Zoltán üzletvezető. Azonban vannak olyan webáruházak, ahol 15 százalékkal emelték az árakat. Egy átlagos szekrénysorért 300 ezer forintot kérnek, ami 150 ezerrel több, mint két éve. Ehhez jön még a 10 százalék plusz. Nemrég pedig több gyártó jelentett be nyersanyagdrágulást, ami miatt további emelésre kényszerülnek az eladók. 

Kostyal Dániel elemző szerint hosszú idő óta nem volt ekkora áremelkedés a faiparban, aminek a fogyasztók is szemtanúi. Utoljára 1995-ben növekedett ekkora mértékben a fa ára, mint idén áprilisban.

A következő egy évben körülbelül 840 ezer család készül a lakására nagyobb összeget kiadni, ennek a fele bútorvásárláson gondolkodik 

– nyilatkozta az RTL Klub híradójának Petz Raymund, a GKI gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója, hozzátéve: ez a családok százezreinek okozhat több tízezres pluszkiadást.

A gyártók szerint áprilisban hiány alakult ki fémekből, bútorlapból és ragasztóanyagokból, de az üzletekben egyelőre van elég bútor.

forrás: index az RTL Klub híradója alapján; GKI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

World's Forests Report 2022

Következő cikk

Fokozódó fapiaci hatások




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version