FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megújult a Békés megyei erdészeti központ

Ünnepélyes keretek között adták át kedden a felújított Békés megyei erdészeti központot Gyulán. A közel 70 éves épület teljes korszerűsítése több mint 53 millió forintból valósult meg.

Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár az átadón kifejtette, az agrártárca célja, hogy Magyarországon az erdőgazdálkodás versenyképes ágazat legyen, hiszen az erdőknek kiemelt szerepe van a kormányzat által 2050-re kitűzött karbonsemlegességi célok elérésében. Elmondta, az erdők kezelése a gazdasági célok elérése mellett egyszerre szolgál ökológiai és társadalmi célokat, éppen ezért az állami erdőgazdálkodási modellben az agrártárca visszaforgatja a gazdálkodás eredményét az erdők fenntartására és közcélú funkcióik biztosítására. A helyettes államtitkár a klímaváltozás által okozott környezeti változásokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy ha ebben a szélsőséges környezetben akarjuk fenntartani az erdeinket, akkor aktív beavatkozásokra van szükség, de Magyarország ezen a téren már jó úton jár. Példaként említette, hogy mára az erdei fa- és cserjefajokkal borított területek aránya eléri a 25,4 százalékot, a tárca által 2019-ben meghirdetett Országfásítási és Településfásítási Programoknak köszönhetően nőtt az erdők aránya és a gazdák már 42 ezer hektár erdőtelepítésre adtak be pályázatot. Beszédében kitért arra is, hogy az új Közös Agrárpolitikában folytatni kívánják az erdőtelepítések eddig is jelentős ösztönzését, és megduplázott keretösszeggel készülnek az erdők kezelésének támogatására.

Szentpéteri Sándor szót ejtett arról is, hogy az országban a látványos ökoturisztikai fejlesztések mellett, új erdei iskolák, kilátók jöttek létre, erdei kisvasutakat újultak meg, de számos helyen a gazdasági infrastruktúra fejlesztésére is sor került. Ennek szellemében született újjá az erdészeti központ Gyulán, miközben az állami cégcsoport tagjai folyamatosan fejlesztik gépparkjukat, úthálózatukat, és a legmodernebb digitális megoldásokat vezetik be a gazdálkodási gyakorlatba- tette hozzá a helyettes államtitkár.

Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően a gyulai erdészek mostantól 21. századi munkakörülmények között tudnak dolgozni. Spiegel Endre vezérigazgató arról beszélt, hogy ez az épület hosszú évtizedek óta a békés megyei erdőgazdálkodás szellemi központja, az itt folyó munka egyértelműen meghatározza a megye erdészeti arculatát. 

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Gyarapodó erdeink - VADEX Zrt.

Következő cikk

Eredményes 2021 - Gyulaj Zrt.




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version