FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Nemzeti Parkok Hete elindult

A magyar nemzeti parkok hete nyitórendezvényét a balatonfüredi Tagore sétányon tartották pénteken. Az országos programsorozat során valamennyi nemzeti park bemutatja tevékenységét, kínálatát, az adott régióra jellemző természeti, táji értékeit.

Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a nyitórendezvényen tartott beszédében hangsúlyozta: minden esztendőben máshol szervezik meg a magyar nemzeti parkok hetét, melynek során igyekeznek megismertetni minél több látogatóval az általuk gondozott természeti kincseket. Közölte, hogy a pünkösdi hétvégét a nagycsaládosoknak szentelik majd, gyermek- és családi programok várják az érdeklődőket országszerte.

Fotó: Vermes Tibor

Kitért arra, hogy a kikapcsolódni vágyók szokásai az évtizedek során megváltoztak, egyre népszerűbbek a természetjáró programok, a  túrázás, a vízi kalandok, a fotós túrák. Hétszáz ökoturisztikai létesítmény létezik Magyarországon, ezek felét a nemzeti parkok működtetik, melyek évente 1,6 millió látogatót vonzanak – tette hozzá az államtitkár.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója a nemzeti parkok szemléletformálás, tanítás, oktatás terén kifejtett erőfeszítéseit emelte ki. Mint mondta, a fiatalok fogékonyak a természetvédelem iránt, ezért fontos, hogy minél többeknek lehessen része szemléletformáló élményekben.

Fotó: Vermes Tibor

Bóka István, Balatonfüred polgármestere (Fidesz-KDNP) örömét fejezte ki, hogy idén a 25 éves Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága szervezte a magyar nemzeti parkok hete programsorozatot.

A nemzeti parkok hetét június 6. és 12. között tartják az ország tíz nemzeti parkjában. Egyebek mellett szentjánosbogár sétákkal, e-bike és kenutúrákkal, szafari kalanddal, lápjárással várják a látogatókat. A program nyitóhétvégéje és annak társrendezvénye, a Balatoni Hal- és Borünnep június 3-6. között várja a látogatókat a balatonfüredi Tagore sétányon.

forrás: AM Sajtóiaroda

Előző cikk

Szimulátorok a képzés szolgálatában

Következő cikk

Ma már az erdőké a főszerep




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version