FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Csárda Természetvédelmi Központ megnyílt

Az elmúlt évtizedben a nemzeti park igazgatóságok váltak a hazai ökoturizmus legnagyobb letéteményeseivé. A magyarországi ökoturisztikai létesítmények felét működtetik, melyekben éves szinten 1,6 millió látogatót fogadnak – hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön „Csárda” Természetvédelmi Központ avatóján, Balfon.

Rácz András kiemelte, a tavalyi évben ezekben a létesítményekben csak a környezeti nevelési programokban részt vevő gyerekek száma 358 ezer volt. Az államtitkár úgy fogalmazott, a társadalmi igények változnak, az emberek aktív kikapcsolódásra, természetjárásra, túrázásra vágynak. Ez a most felújított csárdaépület a Fertő nyugati partján régi hiányt tölt be infrastrukturális és ökoturisztikai szempontból. Ennek a társadalmi igénynek megfelelve alakítottuk ki a nemzeti parkokban az 1000 fős szálláshely hálózatunkat, valamint az 1100 km hosszúságú tanösvény hálózatunkat is – tette hozzá.

150 évvel ezelőtt született Gulyás József, az első magyarországi természetvédelmi őr, aki éppen 100 éve állt szolgálatba. Ez a csárdaépület akkor már állt és végigkövette a természetvédelmi szervezetrendszer megalakulását. 1976-ban jött létre a Fertő Tájvédelmi Körzet, egy évvel később követte a Hansági TK, 1979-ben pedig megalakult a Fertő Bioszféra-rezervátum, majd 10 évvel később létrejött az első, osztrákokkal közös határon átnyúló nemzeti park. 2001-ben a Fertő tájat az UNESCO a világörökség részének ismerte el – sorolta az államtitkár.

Rácz András elmondta, a természetvédelmi őrszolgálat, melynek szintén otthont ad az új épület, országos szinten 255 fővel működik, és 850 ezer hektár védett területet, 2 millió hektár Natura 2000 területet és 38 ezer nyilvántartott régészeti lelőhelyet felügyel. A természetvédelmi őrök bázisaként is funkcionáló épület kialakítása ezért is kiemelt projektnek számít, hiszen az őrök munkája kiterjed többek között a területkezelésre, pályázatírásra, monitoring tevékenységre, adatgyűjtésre, tanácsadásra, oktatási tevékenységre vagy éppen a túravezetésre – hangsúlyozta az államtitkár.

Az elmúlt 10 évben éppen ezért nagy gondot fordítottunk az őrszolgálatok eszközfejlesztésére is, 1,6 milliárd forint értékben többek közt 90 darab gépjármű beszerzése, 6 teljesen új őrszolgálati iroda felépítése, valamint 9 ilyen épület felújítása valósult meg – fűzte hozzá.

Kulcsárné Roth Matthaea, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatója ismertette, a mostani épületátadó egy hosszú folyamat eredménye, mely összehangolt munkát kívánt meg a nemzeti park munkatársaival, illetve a határon átívelő osztrák együttműködéssel az INTERREG pályázat kereteiben. A korábbi Csárdakapu funkciója aktualitását vesztette, ezzel együtt a megújult csárda épület nevéből is elhagyhatta a kaput. Hiánypótló infrastrukturális létesítmény állhat itt mától a természetvédelmi őrök, illetve az interaktív bemutatóközponttal a környezeti nevelésbe bekapcsolódó látogatók számára is – fogalmazott az igazgató.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Településfásítási program - Taktaharkány

Következő cikk

A biológiai sokféleség mérése Finnországban




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version