FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Románia lendületesen erdősít

Összesen 56 000 hektárnyi területet erdősítenek Romániában 2026-ig, jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter kedden, miután közvitára bocsátották az erdősítésre és erdőfelújításra vonatkozó útmutatókat.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján rámutatott, hogy ezek alapján a minisztérium közvetlen támogatást nyújt az erdősítésre alkalmas földterületek után, függetlenül attól, hogy azok magán- vagy állami tulajdonban vannak.

„De nem elegek csak a programok, reformokra van szükség, így ezzel párhuzamosan a Romsilva Egyedárúságot és az Erdőőrség intézményeit is megreformáljuk” – vetítette elő az alkalomból közzétett Facebook-bejegyzésében a miniszter. Mint írta, a támogatás feltétele, hogy legalább 0,5 hektáros erdőterületet vagy 0,1 hektáros erdősávot, azaz a mezőgazdasági területeket a széleróziótól és aszálytól védő fasorokat kell létrehozni.

Az erdősítést az Erdőőrség által jóváhagyott projektterv szerint kell elvégezni, amely részletezi a telepítendő fa- és cserjefajtákat, valamint az ültetvények sűrűségét, részletezte a miniszter, aki szerint a támogatás az erdősítés teljes költségét fedezi.

Tánczos Barna rámutatott, hogy az erdősítési munkálatok finanszírozása mellett a szaktárca az új erdők által megkötött szén-dioxid mennyisége után is támogatást nyújt a tulajdonosoknak. „Így a pályázók 20 évig hektáronként évi 456 eurós támogatást is kapnak. Az összeget a Környezetvédelmi Alapból biztosítjuk” – hangsúlyozta. A tárcavezető emlékeztetett, hogy az erdő a legjobb eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak a csökkentésére, szerinte éppen ezért fontos ösztönözni a fenntartását.

forrás: KrónikaOnline 2022-07-19

Előző cikk

Tűz ütött ki a Hortobágyon

Következő cikk

Rezsiharc - roham a tűzifáért




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version