FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Interjú Bakos Miklóssal

Bakos Miklós az ipartestület oszlopos tagja, a Bakosfa Kft. tulajdonosa, 2021 óta a XXII. kerület díszpolgára. Sorolhatnánk a tisztségeit, elismeréseit, de neve mindenki számára ismerősen cseng, vagy legalábbis megfordult már a barkácsboltjában, vagy az edzőtermében. Az interjúban Bakos Miklós személyében egy olyan embert ismerhetünk meg, aki minden vállalkozó számára példa lehet, a kezdőknek pedig motivációval szolgálhat az elinduláshoz.

Mesélne pár szót a kerülethez való kötődéséről?

Nyírlugoson születtem 1958-ban, a szüleim 3 éves koromban felköltöztek Érdre, így ott is nőttem fel. Érdről jártam be Budafokra, mint ipari tanuló az Ülőbútor KTSZ-be, itt sajátítottam el az asztalos szakmát. Innen van a budafoki kötődésem. Ezenfelül a szüleim a kerületben dolgoztak. Anyukám Kádár KTSZ-ben, apukám a papírgyárban. Az asztalosságot édesanyám javasolta nekem, mert szép szakmának tartotta. Aminek nagyon örülök, mert megtaláltam ebben a szakmában a boldogságot. Viszont ezt az érzést leginkább, már majdnem 50 éves koromban tapasztaltam, amikor a családommal elutaztunk egy távoli országba nyaralni és 2 hét után annyira hiányzott a cégem, hogyha a szállodaigazgató felajánlotta volna, hogy ingyen maradjunk még két hetet, biztosan nemet mondtam volna. Alig vártam, hogy részese legyek ismét a gyár körüli gondoknak, problémáknak, és sikereknek. Mihelyst hazaérkeztünk már rohantam is be a gyárba. Akkor éreztem azt igazán, amit szüleim mondtak, hogy megtalálni valamiben a boldogságot. Úgy jöttem vissza, hogy ezt akkor is csinálnám, ha nem fizetnének érte.


Jelenleg is tagja az ipartestületnek, sőt elnökségi tag is volt. Mit gondol mi volt és mi lehet a jelenlegi feladata egy vállalkozókat tömörítő testületnek?

Mai világban nagyon igaz az, hogy nem lehet iparost találni. Szerintem egy jó iparos lokálpatrióta kell, hogy legyen, ami azt jelenti, hogy nyilván én itt a kerületben dolgozom, itt végzek kereskedelmi tevékenységet és ha a kerületi lakosok nálam költik el a pénzüket, akkor én úgy érzem, hogy szolgáltatást is kell, hogy adjak a kerületnek.


Ugyanez a célja az ipartestületnek, az önkormányzatnak, hogy szolgáltatással el tudja látni a lakosságot.
Az Ipartestületnek tulajdonképpen az a célja, hogy összefogja azokat a vállalkozókat akik a kerületben vannak, látótérbe helyezze őket, a tevékenységi körüket megismertesse a lakossággal, illetve hogy biztosítson egy olyan közös fórumot, ahova én ha felmegyek és ácsot keresek, akkor a budafoki ácsokat megtalálom, függetlenül attól, hogy tagja e az ipartestületnek vagy sem. Innentől pedig az Ipartestület vezetőségének a feladata, hogy tagot csináljunk belőle.


Ha a kerületi ipartestület ajánl egy iparost, jobban megbízom benne, be merem engedni a lakásomba és iparosként is nagyobb az esély, hogy rendben megkapom a munkám után járó fizetést. Ez egy kölcsönös bizalmi szolgáltatás.


Mit szól, hogy ilyen szépen halad az ipartestület székházának felújítása?

Most valóban jó kezekben van, mind az ipartestület Jurás László vezetésével, mind a kerület Karsay Ferenc polgármester úr által, nagyon jó szakmai kapcsolatot ápolnak, és ennek, csakis ez lehet az eredménye. Az ipartestület megújulásával, egy remek lehetőség nyílik arra hogyha egy komolyabb vállalkozó, aki nem rendelkezik egy saját tárgyaló teremmel, telephellyel, ahol le tudna ültetni üzleti partnereket egy tárgyalásra vagy egy prezentáció bemutatásra, erre mind lehetőség lesz a megújult székházban.


Azontúl, hogy a 2021 óta a kerület díszpolgára több egyéni és szakmai díjban is részesült, köztük a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben is. Fontosnak tartja az elismeréseket?

Mindaz, amit teszünk, nap mint nap, nem más mint egy megfelelés a szüleink elvárásainak, hogy büszkék legyenek ránk. Ezentúl nagyon fontos a gyermekeinknek a szeretete. Én úgy érzem, ha szépen dolgozol, és rendben mennek a cég ügyei, akkor a gyerekeid is büszkék lesznek rád. A közvetlen környezetünknek , a kerületnek áttételesen az egész magyar társadalomnak, szeretnék a hasznos tagja lenni. Azok a kitüntetések, azok az elismerések, amiket kapunk, azok mind nagyon fontosak, de valójában ezek mind visszajelzik, hogy az az út, amin te jársz az helyes, példamutató, és követendő.


Több, mint 30 éve sikeres vállalkozó. Milyen tanácsokat adna egy kezdő, akár egyéni vállalkozónak vagy már egy növekedésben lévő szervezetnek?

Az én tapasztalataim szerint, minimálisan 7 év szorgalmas munka kell ahhoz, hogy el tudj bármit is sajátítani.

De ha éveken keresztül mindig teszed a dolgod, dolgozol a gyengeségeiden, és szakmailag mész előre, akkor előbb-utóbb meg fogod találni a saját szakmádon belül a boldogságot. Nagyon sokan a saját gyengeségüket elrejtik és menekülnek előle. Ez lesz a vesztük. Mindenkinek vannak gyengeségei, ezeket le kell győzni. Nekem a legnagyobb gyengeségem a kommunikáció volt. Ezt cégvezetőként nem engedhettem meg magamnak. Ahhoz, hogy felnézzenek rád, meghallgassanak tudnod kell kommunikálni.


Mitől lesz valaki sikeres vállalkozó?

Egy vállalkozás sikerének a kulcsa a hosszú távú gondolkodás. Mostanság az emberek nagyon szeretnének, nagyon gyorsan sikeresek lenni. Csak sajnos az a képesség, a türelem, az alázat nincs meg bennük, ami a sikerhez kell. Ha nagyon könnyű lenne sikeresnek lenni, már mindenki milliomos lenne. A sikerhez nagyon nehéz út vezet. Kellő türelemmel, és végtelen szorgalommal töretlenül kell előre menni.


Mesélne pár szót a személyes és céges terveiről?

Stabilan megtartani a céget, stabilitásra törekszem. Fel kell készülni egy kicsit lassabb gazdasági növekedésre, egy lassabb pénzforgásra. Nem cél az, hogy különböző pályázatokon részt vegyünk, de nem fogunk elzárkózni semmilyen megkeresés, újdonság, fejlődési lehetőség elől.

A személyes célom, hogy a legjobb nagypapa lehessek, szükség is van rá, hisz van 3 unokám. Igyekszem minél többet velük lenni, hogy láthassák tőlem azokat az értékeket, amiket vélhetően ők is magukévá akarnak tenni. Nagyon sokat dolgozom, de a szombat vasárnap az mindig a családomé. Fontos a családi kötelék fenntartása, és a család összefogása.


Milyen kapcsolata van a borral és a kerületi borászkodással?

Egy komoly vállalkozónak sok helyen meg kell jelennie, ahol előbb utóbb étel és ital fogyasztás is várható. Én 50 éves koromig sörös voltam, az volt a mindenem és nem szerettem a bort. Viszont mire 50 éves lett már megismerkedtem sok helyi borásszal, akik mindig megkínáltak az általuk készített borral, mindig a legjobb borokat hozták, így idővel megszerettem. Azóta nagyon sok borkóstolón vettem részt, ahol gyakorlatilag mindent megtanítanak, ami a bor etiketthez szükséges. Minden kerületnek van egy sajátossága: Az I. kerületre azt mondjuk, hogy Víziváros, a II. kerületre, hogy Rózsadomb, a III. kerületre Óbuda, a XI.-re Újbuda. Budafok szeretné, ha azt mondanánk, hogy Borváros. Ennek a borvárosi elvárásnak próbálok én azzal megfelelni, hogy a gyáram alatt van 14 pincém, amit szeretnék kiadni borászati célra. Ebből már 6 ki is van adva. Innen van a borszeretetem és igyekszem a kerületi érdekeknek megfelelni.

Köszönjük az interjút Bakos Miklósnak, további sikereket kívánunk!

forrás: Ipartestület22

kapcsolódó (arhív) FATÁJ cikkek:
Bakos Miklós kitüntetése (2020-11-02)
Környezettudatos beruházások hatásai – Bakosfa (2010-04-23)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Esőben zajlott a fakitermelő verseny

Következő cikk

A zöldfelületek a hőségben is kedvezően hatnak a mikroklímára




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version