Petrilláné Bartha Enikő otthonra talált a Nyíregyházi Erdészetnél, kitüntetését a csapatmunka eredményének tartja.
Sokan szeretnek iskolába járni, de annál többen erdei iskolába, amit az intézmény korai, a századforduló idejéből származó elnevezése – szabadlevegős-iskola vagy szabadég-iskola – azonnal érthetővé tesz. Abban az erdei iskolában pedig, amelyikben Petrilláné Bartha Enikő az egyszemélyes pedagógus és iskolavezető, különös kiváltság tanulni.
Mert ha nem is teljesen olyan ő, mint dr. Dolittle, aki minden állat nyelvén meg tudott szólalni, az erdőlakók nyelvét alighanem ismerheti. Amilyen ragyogással képes ezeregyedszer is elmesélni, hogyan csinál puha fészket magának a tengelic, hogyan béleli a sajátját a cinege, ez aligha lehet másképpen. Már ezért is érdemes volt beszélgetni vele, aminek a jelentőségét tovább fokozta, hogy az elmúlt évtizedek szemléletformáló munkájáért és a környezeti nevelés terén elért eredményeiért az Országos Erdészeti Egyesület Madas László Emlékéremben részesítette, amelyet a kitűzővel és oklevéllel a szervezet 152. vándorgyűlésén, Gödöllőn vehetett át.
– Az különleges ebben, hogy Madas Lászlót, a Pilisi Parkerdő első igazgatóját – aki jurtatábort alapított, valamint elsőként hangolta össze a közjóléti tevékenységeket az erdészeti munkával – személyesen is ismerhettem – magyarázta az ünnepelt. – Az ottani, mogyoróhegyi , Makovecz Imre tervezte és az ő nevét is viselő – ma már Madas Lászlóról elnevezett – erdei iskolában első éves főiskolásként nyáron gyerekeket táboroztattam, ott találkoztunk, de álmomban se gondoltam, hogy egyszer kiérdemelhettem a róla elnevezett díjat. Pontosabban kiérdemelhettük, mivel nem tekintem csak a saját érdememnek. Mert hiába vagyok egyedüli főállású foglalkoztatottja a NYÍRERDŐ Zrt. által 13 éve alapított Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskolának, a kollégáktól, így a vezetőségtől is bármit kérhetek, azonnal segítenek. Ha felfedezzük az erdőt az erdészekkel, ha madarak és fák napi rendezvényt vagy vetélkedőt szervezek, és van 5-8 állomás, amelyen a gyerekek áthaladnak, félretéve a saját fahasználati munkájukat, mindenki azonnal bekapcsolódik. A vezetőség megnyitó beszédet mond, a technikai munkatárs szemléltető eszközöket készít és sorolhatnám. Áprilistól egymást érik a foglalkozások, illetve a nyáron három napközis tábort is nyitunk, amikor viszont kevesebb a feladat – ilyen helyzet a Covid alatt is adódott –, én segítek be, ha kell, például a könyvelésnél is. Annyira egy az erdészet és az erdei iskola, hogy a kettő egymástól elválaszthatatlan. Amikor egy erdész elpusztult bogárba botlik, rovar járta holtfával akad dolga, mindjárt az iskolára gondol, és behozza szemléltetéshez. És bár más erdei iskolában is kiváló munka folyik, sokszor a mienknél nagyobb anyagi lehetőségek mellett, nem biztos, hogy ugyanúgy észreveszik az eredményeket, mint itt. Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet igazgatója közelről látja az iskola munkáját és értékeli is – mutatott körbe az erdészeti főépület oktatótermében, ahol rossz idő esetére ezer csoda, preparátumok, madárfészkek, odúk és különlegességek várják a gyerekeket.
Enikő már a csillebérci úttörőtáborban 17 évesen foglalkozásokat tartott, 1980 óta veszt részt madárgyűrűzésben. – Mint sok kisgyerek, én is Fekete István regényein nőttem fel, de az egyik legnagyobb, ma is élő tanítómesterem dr. Legány András Tiszavasváriból, aki a Bölcs bagoly szakkört vezette. Tizennégy évesen, fővárosi gyerekként az ő kezében láttam először kisvirágú, vagy cifra füzikét, tőle hallottam először a nyolcadikosoknak szóló természetvédő úttörők tiszavasvári találkozóján, hogy létezik vérehulló fecskefű. Bandi bácsiék látták rajtam az érdeklődést, és meghívtak a következő nemzetközi táborba. Így kezdődött, a nyaraimat rendszeresen a táboraikban töltöttem, illetve onnantól Kispesten az ő hatására tartottam nyulat és tyúkokat is – hallhattuk.
A kőbányai Szent László gimnázium biológia-tagozatosaként díszhalakat tartó, algológiával, madarászattal foglalkozó osztálytársak vették körül, kék-túráztak, kirándultak, egymástól tanultak. Szentlászlós diák volt Rockenbauer Pál is, a nagy sikerű gyalogos országjáró televíziós sorozat, a Másfélmillió lépés Magyarországon készítője, így nem egyszer csatlakoztak a stábjához egy-egy forgatáskor. Nagymarosnál a dunai szigeteken botanikai felméréseket végeztek, ennek is köszönhető, hogy nem épült meg a bős-nagymarosi vízerőmű. A barátnőjével ősnövénytani kutatásokban vettek részt, és rendszeresen visszajártak a tatai Öregtóhoz, ahol nagyon sokat tanulhattak a tatai Kuny Domokos Múzeum – méhcsípésben korán elhunyt – muzeológusától, Skoflek Istvántól.
Enikő elmondta azt is, hogy a hasonló pedagógia érzékkel megáldott férjének, Petrilla Attilának is nagyon sokat köszönhet, hiszen 14 éves kora óta alkotnak egy párt, és sok mindent közösen csinálnak, évtizedek óta. A szakbiológusi pálya helyett miatta választotta a Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia-földrajsz szakát. Férjével többféle helyi szakkört, Garbolcon pedig mindmáig Vadvízország tábort vezetnek, Erdei iskolájuk pedig már akkor volt, amikor a Nyíregyházi Állatparkot még csak Sóstó Erdei Szabadidőparknak nevezték. Mindig azon fáradoztak, hogy a felnövekvő nemzedékek tudjanak együtt élni a természettel, tudjanak az erdőben viselkedni, tisztában legyenek vele, hogy ott valamennyien vendégek vagyunk, és hogy felismerjék az élet jeleit, az élővilág nyomait.
– Ezt az iskolát még az elődöm, Tölgyfa Gáborné Bereczki Edit indította el, akit már gimnazistaként megismerhettünk. A mi egyik szakkörünkbe járt, rendszeresen besegített a nyári táboroztatásainkba is, olyan szemléletet alakítva ki benne, hogy az általa berendezett iskolába én szinte hazaérkeztem. A kezdetektől úgy rendezkedtünk be, hogy ki tudjuk szolgálni a helyi óvodákat és iskolákat, soha nem volt cél, és most sem az, hogy szállásadó erdei iskola legyünk. Persze jönnek hozzánk, Monorról, és más távolabbi helyekről is, ilyenkor tudunk ajánlani szálláshelyeket – folytattuk a beszélgetést.
A nyitvatartás papírforma szerint 8 órától 16.30 óráig tart, de Enikőt gyakran az est terepen, az éjszakai vadlesre vállalkozók körében találja. Egyébként is azt vallja: legjobb tanterem az erdő, ahol madarakat etetni, gyűrűzni lehet, és tanösvénytúrákat követően remekül feldolgozható mindaz, amit találnak, látnak, hallanak. Ha az idő ezt mégsem engedné, a tantermi lehetőségek is ki tudják szolgálni a gyerek minden érzékszervét: tapinthatnak, bármit megnézhetnek, megszagolhatnak. S ha úgy adódik, a félnapos, illetve 2-3 órás foglalkozások keretében akár az erdészet udvarán is kihúzható a madárháló, megfigyelhető egy-egy hatalmas holtfarönk lakóinak az élete.
Petrilláné Bartha Enikő négy gyermeke közül mindegyik imádja a természetet, a fájához legközelebb mégis a legnagyobb lánya esett, akiből állatorvos lett, és a legkisebb, aki ugyan a lovak „szerelmese”, mégis úgy mászik fel egy vércsefészekhez mindmáig, akár a fiúk legügyesebbike.
Óhatatlanul ki kellett kérnünk Enikő véleményét a globális felmelegedésről is: – Mindebből szerencsére az erdőben nem sok minden látszik, ott az élet még stabilnak mondható. Hazánkban az erdősültség már a 22 százalékot is meghaladta, megközelítve a 30 százalékos iránycélt. A cinegék, pintyek, rigók, harkályok, az erdei madarak – köszönik – jól vannak, veszélyesen elszegényedett viszont a vizes élőhelyek és az agrárterületek élővilága. A kis tocsogók – ahol a bíbicek, a cankók költeni tudtak – eltűntek, Tiszavasvári Fehérszík Természetvédelmi Területe is csak nagy sivatag, Nincsenek legeltetett legelők, nem tud hova fészkelni a cigánycsuk, és vigasztalan látvány, amikor a vizes területekhez szokott nemzeti madarunk, a bíbic a kiszáradt legelőn egy vadrózsabokor alatt, annak árnyékában szomorkodik.
forrás: SZON
