FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Megújult az István-kúti négy évszakos pihenő

Fotók: Vermes Tibor

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. több éves előkészítést követően varázsolta újjá a Zempléni-hegység szívében található István-kúti egykori faházat és a kőházat. Az István-kúti Nyírjes az ország egyik legelső, 1953 óta védett területe, azaz már bő 30 évvel a Zempléni Tájvédelmi Körzet 1984-es megalapítása előtt fokozottan védetté nyilvánították az itt élő növények és állatok miatt.

A megvalósuló fejlesztés szerves része annak a tudatos, 2010 óta tartó folyamatnak, melynek során a kormányzat mindenki számára elérhetővé teszi, felújítja és bővíti az állami erdőgazdaságok kezelésében lévő erdőterület turisztikai infrastruktúráját több mint 27 milliárd forintot költve napjainkig ökoturisztikai fejlesztésekre – közölte Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a pihenő átadásán.

A felújított épületek közvetlenül az Országos Kék Túra útvonal mellett fekszenek, de egyéb turistautak is vannak a közelben. A területhez nem vezet gépjárművel járható, burkolt út, járművel csak az erdészeti utakon közelíthető meg. 

Az államtitkár kiemelte, hogy az utóbbi hetekben sokan megkérdőjelezték az erdőkkel való gazdálkodás létjogosultságát, szakszerűségét. Ez a helyszín azonban – ahol évtizedek óta összhangban van a természetvédelem, a gazdálkodás és az ökoturizmus – a bizonyíték arra, hogy az erdők hozzáértő kezekben vannak Magyarországon.  Jogszabályaink megfelelő keretet biztosítanak a fenntartható gazdálkodásra, amely egyszerre szolgálja a természeti értékek védelmét és a társadalom igényeit a rekreációra és az erdőből származó faanyagra egyaránt. Mindez jó válasz az erdők kezelésével kapcsolatos aggályokra. Magyarországon nem kell az erdőket a jól szabályozott gazdálkodástól félteni.

A csodálatos környezetben fekvő négy évszakos István-kúti pihenőhely a Magyar Természetjáró Szövetség vezetésével létrejött konzorciumban valósult meg a Széchenyi 2020 Program keretében. Az erdőgazdaság évtizedek óta szálláslehetőséget kínál az egykori erdészházakban, amelyek a mostani felújítás után teljes mértékben kiszolgálják a természetjárók igényeit.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fagazdasági munkahelyek, lehetőségek

Következő cikk

Közvélemény-kutatás egy kormányrendeletről




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version