FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Őszi sikertörténet az erdei iskolákban

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti erdei iskolái évről-évre újragondolt, többszörösen minősített programmal dolgoznak. Miskolc óvodái és iskolái számára kiváló lehetőség a Csanyiki Erdőház, ahol október végéig 5400 főt regisztráltak. A Fónagysági Bagoly-vár 25 éve fogadja a kikapcsolódni, tapasztalni vágyó látogatókat, óvodásoktól a nyugdíjasokig. Ebben az évben csaknem 6000 vendégük volt.

Az idei őszre két különleges felkérést is kaptak az erdei iskolák.

A Művészetek Völgye Nonprofit Kft. által meghirdetett „Aktívan az osztállyal” gyermekkirándulási programban hat héten át, 19 csoportban, 830 gyermek túrázott a térségben, ismerkedve a természet kincseivel erdész, erdőmérnök szakvezetéssel. A kezdeményezés nyomán olyan általános iskolások juthattak el ismeretbővítő foglalkoztatásra, akiknek erre korábban ritkán vagy egyáltalán nem volt módjuk.

Novemberben újabb megtisztelő lehetőséget kaptunk a „VárosFa” programsorozatban, melynek során Borsod-Abaúj-Zemplén megye öt településén jártunk. A fafajokról, a faanyagról, annak hasznosságáról tartottunk ismertetőket. A hagyományos szemléltető eszközeink mellett egy új, a Csanyiki Erdőház munkatársai által kifejlesztett társasjáték segítségével csaknem 300 kisgyermekhez igyekeztünk közelebb hozni az erdőt – számolt be Rencsiné Ágh Márta, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei iskolai programjainak koordinátora.

forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Vértesi Erőmű kazánfelújítása

Következő cikk

EU konzultáció - szén-dioxid-eltávolítás tanúsítása




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version