FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Alkotmánybíróságon a tűzifa-rendelet

Már ki is szignálták előadó alkotmánybíróra azt az indítványt, amelyben ötven ellenzéki képviselő a kormány fakitermelős rendeletének alkotmányosságát támadta meg – értesült az Index.

Mint ismeretes, a kormány az Alaptörvényben meghatározott jogalkotói hatáskörében, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményei miatt négy hete módosította a tűzifa-kitermelés szabályait.

Soron kívüli elbírálást kérnek

Ahogy azt Ungár Péter már jelezte, megérkezett az Alkotmánybíróságra ötven ellenzéki képviselőnek a kormányrendelet alkotmányosságát utólagos normakontroll keretében támadó indítványa, amelyet augusztus 30-án már ki is szignáltak előadó alkotmánybíróra.

Az indítványozó képviselők a kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték az Alkotmánybíróságtól. Szerintük a vegetációs időszakban is lehetővé tett fakitermelés a tarvágás és a vágásérett kor előtti vágás lehetőségének bővítésével, az erdőtelepítési szabályok lazításával, a hatósági kontroll jelentős szűkítésével együtt megnyitja az utat ahhoz, hogy az erdőgazdálkodók helyrehozhatatlan károkat okozhassanak természeti védelem alatt álló, őshonos vagy egyéb rendeltetésük miatt védelemre érdemes erdőkben.

Álláspontjuk szerint az erdőknek az ökoszisztémában betöltött speciális szerepére és az elővigyázatosság elvére is tekintettel az erdők védelmére vonatkozó szabályok esetében különös gonddal kell a visszalépés tilalmára vonatkozó követelményeket az Alaptörvény XXI. cikk (1) bekezdése és P) cikk (1) bekezdése szempontjából vizsgálni. Szerintük ugyanis a kormányrendelet szabályai érdemi visszalépést jelentenek az eddigi, törvényben meghatározott garanciális szabályokhoz képest, és megvalósul a védelmi szint csökkenése, amely nem igazolható más alapvető jog érvényesülésével vagy valamely alkotmányos érték védelmével.

Az indítványozók azt is kérik az Alkotmánybíróság elnökétől, mivel a támadott rendelkezések hatályosulása a természetben súlyos és helyrehozhatatlan károkat idézne elő, rendelje el indítványuk soron kívüli elbírálását.

forrás: index 09-01

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Zöld Nemzeti Bajnokok felhívás bővült

Következő cikk

Erdészeti technikum kollégiuma zárva marad



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések