FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tanévkezdés a Bedő Albert Erdészeti szakképzőben

Kétszázhúsz kollégista, köztük ötvenhárom kilencedikes költözött be csütörtök délelőtt az ásotthalmi erdészeti iskola kollégiumába, ahol egy szobaparancsnokkal is találkoztunk.

Kétszázötven diák kezdte meg tanulmányait csütörtökön az Al­földi Agrárszakképzési Centrum Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban Ásotthalmon. A nap első fele a beköltözéssel telt. Az iskola diákjainak többsége, 220 tanuló kollégista. A tanévet 53 kilencedikes kezdi meg három osztályban: erdőművelő-fakitermelő, gazda-lovász és erdésztechnikus. Új osztályként a tavaly szakmát végzettek érettségire felkészítő kétéves képzése indul.

Andrésiné Ambrus Ildikó, az iskola igazgatója elmondta, ettől a tanévtől a duális képzés nem csak a lovászoknál, hanem az erdészeknél is megvalósul. – Az újonnan alakult Erdészeti Ágazati Tudásközpont munkaszerződést köt a tizedik osztályos erdőművelő diákokkal. A szakirányú oktatás kihelyezett formában valósul meg, a tanulók 100 ezer forint ösztöndíjat kapnak – magyarázta az igazgató.

Fotó: Török János

Közben a kis kollégiumba megérkezett az első lakó. Ez a régi épület hagyományosan a kilencedikesek kollégiuma. A nyolcfős szobákban hét kilencedikes és egy felsőbbéves, a szobaparancsnok lakik. A hódmezővásárhelyi Csuka Bence nem bízta a véletlenre a beköltözést, a fiú már kilenc óra után nem sokkal elfoglalta a neki kijelölt ágyat és bepakolt a szekrényébe. Bánhidy Zoltán kollégiumi nevelőtanár tájékoztatta őket a tudnivalókról. Bence elmondta, régóta érdekli az erdészet. Azt is elárulta, hogy kicsit izgul, mert eddig még nem volt koleszos. – Furcsa lesz, mert most először leszek távol az otthontól, először nem alszom otthon – mondta.

Tavaly a 12.30-as tanévnyitó előtt érkeztünk, amikor már mozdulni sem lehetett a kollégium folyosóján és a szobákban. Idén korábban mentünk, így egyelőre több volt a tanár, mint a diák. Kokes Krisztofer tavaly végzett úgy, hogy második lett a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen és így mentesült a szakmai vizsga alól, megkapta a jeles minősítésű szakmunkás bizonyítványt. Krisztofer maradt érettségizni. A mindszenti fiatalember szobaparancsnok. – Ma pontosan négy éve az elődöm, Balogh Erik fogadott engem, aki idén kezdi az egyetemet. Jó volt a tanulmányi átlagom, megkértek, hogy vállaljam el és amúgy is szerettem volna itt maradni lent, a kiskoleszban, mert szeretem – magyarázta, míg katonás rendben felhúzta az ágyneműjét és megigazította az ágyat. Persze a hülyeség sem maradhatott el. Benézett még néhány felsőbbéves, akik Krisztoferrel biztosították Bencét arról, hogy lesz pia, nő, haverok és nincs messze a kocsma. A beköltözés után került sor a tanévnyitóra, a kilencedikes diákok szüleit szülőire várták, 14 órakor pedig elkezdődött a tanítás.

forrás: DÉLMAGYAR 0901

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

A tűzifarendelet, és ami mögötte van. Interjú!

Következő cikk

Duális képzés - első az Erdészeti Ágazati Tudásközpont




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version