Terveink 1 százalékánál tartunk. 30 hektár új élőhely kész, vigyázunk rá. Ápoljuk, amikor kell, és békén hagyjuk, amikor kell. Számlálatlan új fácska áll az élőhelyeinken, rég túl vagyunk a hatvanezren, körülbelül egymilliónál tartunk. A folyamatot ismeritek, ott vagytok minden lépésnél. Részt vesztek sikereinkben, kudarcainkban.
Legyünk egymáshoz őszinték: ez eddig majdnem semmi. Hiába vagyunk az ország legnagyobb eredményt felmutató önkéntes fásító közössége, ennyitől még nem mérséklődik a klímavész, nem pörög fel komolyan a biodiverzitás, nem indul be a helyi kisvízkörzés, stb… A nagy, táj méretű vízönrendelkezés segítése és többi létfontosságú projektünk is még mennyi munka…
Pontosan százszor ennyi. Közben az idő szembevágtat.
Ebbe a majdnem semmibe is majd’ megfeszülünk. Ruhatárak szakadtak le rólunk, gépeket, szerszámokat evett meg az erdősítés, tengernyi szellemi és érzelmi energiát tettünk bele és mértéken túli fizikait.
Kár, hogy csak a filmvásznon vannak szupererős szuperhősök. Mi az alap homo sapiens beállításokkal rendelkezünk, így a tartós, kemény terepi igénybevétel igen sok repedést, szakadást eredményezett az élő szöveteinkben. De nem állunk meg. Amíg élünk, biztosan nem. Vannak, akik már a túloldalon várják, mit is érünk el.
Tényleg, mit érünk el azzal, ha ilyen feszített tempóban haladunk tovább? 2030-ra elméletileg 120 hektár új, önfenntartó és tájba illő élőhelyünk, erdőnk, zöld folyosónk, vizes élőhelyünk lesz. Szép.
Azonban 3000 hektár kell addigra ugyanebből. Vagy rút jövővel nézünk szembe.
Fillérekből csináltuk, amink megvan. Sokan adtuk össze, nagyon sokan nyúltunk mélyen a zsebünkbe a köz ügyéért. Köszönet mindenkinek. Pár forintból jött ki így egy fa. Ez kb. világrekord. Meg a lelkünk egy jelentős darabjából. Az pláne. A lélek azonban rácáfol a fizikára: minél többet adsz belőle, annál nagyobb lesz.
Nekünk most „csak” a lelketek kell, de abból minden nélkülözhető morzsa. 3000 hektárnyi élőhely megvalósításához nem tudunk pénzt kérni tőletek, mert annyink nincs, ha itt mindannyian mindenünket eladjuk, akkor se.
Hát adjon erre pénzt az Unió, a Kormány, a Miniszter, az Elnök. Sokat és gyorsan. És adjon sok földet, dűlőszéleket, másra használhatatlan területeket, mindent, ami erre a célra jó. Működjünk együtt, őrizzük meg a vizet, ne hagyjuk kiszáradni a tájat és ültessünk, ültessünk, védjünk és burjánoztassunk mindenhol, úgy, hogy a táj sebei begyógyuljanak. Mi megcsináljuk ezt a 3000 hektárt. Ismertek bennünket, rajtunk nem múlik. Rajtatok sem.
Nemigen tudok fontosabb ügyet annál, hogy legyen a jövőben is élhető a Földünk. Ez itt, a szívünk közepében levő parányi kis szeglet a Föld bolygóból – a Viharsarok – rajtunk múlik.
Hatalmas a remény bennünk. Mert velünk vagytok.
Ugrunk.
forrás: Ulbert Zoltán, Hatvanezer Fa Egyesület 10-27
