FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

MyForest – vegyes erdőket ültetünk

Élőhelyeket dúlunk fel, fajokat pusztítunk ki, kibocsátásunkkal nagyban befolyásoljuk a bolygó éghajlatát – csak néhány példa arra, hogy az emberiség milyen súlyos hatást gyakorol a környezetre. Azonban fontos és szükséges, hogy az okozott károk ellen aktívan tegyünk, az egyik megoldást pedig a természet, egészen pontosan a fák jelentik.

Gayer Zoltán, a MyForest ötletgazdája elmondta, hogy az erdők jelenleg a leghatékonyabb szén-dioxid-megkötők – ez a gáz a globális felmelegedés fő okozója, az anyagot az emberiség nagy mennyiségben bocsátja ki a fosszilis energiahordozók használatával. Az erdők révén kompenzálhatjuk emissziónkat, ily módon pedig hozzájárulhatnak a klímakrízis elleni küzdelemhez. Igaz, a fáknak egyéb hasznuk is van, hűtik a környezetet, óvják a talajt és még árnyékot is adnak.

A biodiverzitás szempontjából a legjobbak a természetes erdők, ahol több koronaszint létezik: alul cserjék, felettük kisebb fák, magasabban pedig újabb koronaszintek helyezkednek el – tudhattuk meg Gayer Zoltántól. „Mi a MyForestnél telepített erdőket hozunk létre, azonban hosszú távon törekszünk az erdők minél természetesebb állapotba hozására, és vegyes erdőket ültetünk, nem egyféle állományt, amivel az erdők ellenállóképességét is növeljük”

Az erdők helyzete az ipari forradalom elején változott meg drasztikusan, ekkortól kezdve egyre nagyobb arányban pusztították őket. A helyzet Magyarországon sem ideális, a becslések alapján az erdőlefedettség csupán 22 százalékos. Ez EU-s szinten viszonylag alacsony, az utóbbi években viszont itthon is megindultak a pozitív folyamatok. Jó lenne, ha a lefedettség idővel megközelítené a 30 százalékot.

Nem mindegy, milyen fákat telepítenek

Gayer Zoltán szerint az erdőtelepítésnél rengeteg szempontot kell figyelembe venni. Először is meg kell vizsgálni a talajt, hogy alkalmas-e egyáltalán a telepítésre. A minták elemzéséből az is kiderül, hogy milyen fafajoknak felel meg az érintett talaj.

Érdemes vegyes erdőket telepíteni, általában egy meghatározó főfafajjal, amelyek esetében mi törekszünk arra, hogy azok őshonos fafajok legyenek

– emelte ki.

Azt is fontos figyelembe venni, hogy az adott területen miként változhatnak majd a csapadékviszonyok, általánosan megfigyelhető ugyanis, hogy a fafajok északi irányban vándorolnak a csapadékmennyiség csökkenésével. A MyForest fő fafajnak őshonos növényeket választ. Ez eddig mindig valamilyen tölgyféle volt, ami mellé a biodiverzitás támogatásáért legalább 30 százalékban úgynevezett elegysorokat telepítenek – általában egyéb vegyes kemény-lombost és vadgyümölcsfákat.

Bár azt hihetnénk, a fák jelenléte mindig örvendetes, akadnak problémás növények. Az Észak-Amerikából behozott akácot például kevésbé szeretik a szakértők, mert erdőik kiszipolyozzák a talajt. Gayer Zoltán hozzátette, akadnak még invazívabb fajok is, ilyen többek között a bálványfa, amelynek terjedése nem megállítható, és végképp kiszorít minden mást.

PATRICK PLEUL / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance / AFP Bálványfa

„Az erdőnevelés feladata az, hogy az évek során minél természetesebbé tegyük az erdőket” – mondta. Erre több módszer is létezik, a vegyes ültetés például bevett gyakorlat, de a tisztások későbbi kialakítása szintén segíthet. Ennek révén újabb, alacsonyabb lombkoronaszinteket lehet létrehozni, amivel az erdő fáinak életkora változatosabbá tehető. A telepítéssel ugyanis nem ér véget a munka, a MyForest például 10-12 éven át, általában önkéntesekkel ápolja tovább az erdőt. A cél eleinte a tisztítás, a gyomoktól való megszabadítás, majd később a metszés, a vágás és a szelektálás, azaz a legéletképesebb egyedek elősegítése.

Ültessünk MÉG, jobb levegőt!

Az erdőtelepítéshez bárki hozzájárulhat: április 19. és június 24. között, a Procter and Gamble vállalat az ebben az időszakban megvásárolt termékei után (Ariel, Lenor, Jar, Pampers, blend-a-med, blend-a-dent, Naturella, Always, Discreet, Pantene, Head&Shoulders, Aussie, Herbal Essences, Mr. Proper, Gillette, Ambi Pur, Old Spice, Tampax, Bear Fruits, Oral-B, Swiffer) ismét a hazai erdőtelepítést támogatja, amelynek keretében további több ezer fa elültetése a cél. Minden egyes elültetett fa, minden új hektár erdő kiemelkedő jelentőségű a levegőszennyezés csökkentése szempontjából. A résztvevő üzletekről és a promóciós időszakokról további információ a program weboldalán található. P&G

„A MyForest (Közösségi Erdőkért Alapítvány) eddig hat erdőt telepített az ország három régiójában: Heves megyében, Nógrádban és Baranyában. Az eddig elültetett erdőink területe összesen 12,3 hektár, és 2022-ben is tervezünk nagyobb ültetést” – mondta Gayer Zoltán. A MyForest erdőiben a fő fafaj a kocsányos-, a kocsánytalan-, a vörös- és a csertölgy voltak, az elegyfákat pedig mindegyikben egyéb vegyes keménylombos, illetve vadgyümölcsfák adták.

forrás: 24.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

ÉVOSZ-MAKÉSZ közgyűlés

Következő cikk

Nő a sarkvidéki erdőterület




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version