FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

10 hektár alatti állami földek (benne erdők) értékesítése

Megkezdődött a következő üteme a 10 hektár alatti állami földek értékesítésének. Ezúttal főként erdő, gyümölcsös, szőlő és fásított területekre, valamint vegyes művelési ágú földekre lehet ajánlatot tenni.

A Nemzeti Földügyi Központ több mint 6700 földrészletet kínál eladásra országszerte, összesen csaknem kétezer településen. A kezdeményezés mintegy 7700 hektárt érint. A területek több mint fele a 2022. évi értékesítés során eddig nem került meghirdetésre, mindemellett azokra a földekre is lehet újra ajánlatot tenni, melyek a korábbi ütemekben már meg lettek hirdetve, de még nem találtak gazdára.

Az eladásra kerülő földek listái és az értékesítési hirdetmények a Nemzeti Földügyi Központ honlapján (https://nfk.gov.hu/) érhetők el. A vételi ajánlatok az Elektronikus Pályázati Rendszer felületén a meghirdetéstől számított 30 napig tehetők meg, 2022. december 7. napjáig. A felület az NFK honlapjáról , valamint a következő elektronikus oldalról is közvetlenül elérhető: https://epr.nfk.gov.hu/. Ezekre a területekre bárki licitálhat, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. Fontos, hogy egy hektár mérethatárig a földművesnek nem minősülő személyek is vásárolhatnak földet, egy és tíz hektár közötti területre, illetve tulajdoni hányadra kizárólag a földműves nyilvántartásban szereplő személyektől érkezhet érvényes vételi ajánlat. Az érdeklődők helyi tájékoztatása érdekében az értékesítésre váró területekkel érintett települések önkormányzatai honlapjukon is közzéteszik a megvásárolható földek adatait.

Művelési ágFöldrészlet (db)
Erdő2430
Fásított terület80
Gyümölcsös94
Kert5
Kivett107
Legelő431
Nádas74
Rét231
Szántó1431
Szőlő313
Vegyes1592
ÖSSZESEN6788
A FATÁJ szerkesztőség kérésére a művelési ágak szerinti bontást is megadta az Agrárminisztérium

Az előző földértékesítési programokhoz hasonlóan az eladásra kínált birtokok az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják, hiszen a jellemzően kis területű, magántulajdonú földek közé ékelődött ingatlanokat értékesíti az állam. Ezek a területek leginkább a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, illetve az osztatlan közös tulajdonú ingatlanhányadok esetén a tulajdonostársaknak kínál vételi lehetőséget. 

A koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború rávilágított arra, hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld. A magyar agrárium előtt álló kihívások ellenére a gazdák elkötelezett munkájának és szorgalmának köszönhetően minden nap friss és egészséges élelmiszer kerül a magyar családok asztalaira. Az Agrárminisztérium ezért minden lehetséges eszközzel támogatja az ágazat szereplőinek tevékenységét, aminek egyik alapvető eszköze a gazdálkodók igényeit figyelembe vevő birtokpolitikai intézkedések kialakítása.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Sikeres volt az OTTHONDesign Ősz kiállítás

Következő cikk

VárosFa Program - Esztergom



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…