FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa Program – Esztergom

Októberben a MOL-Új Európa Alapítvány VárosFa Programjának keretében a település három helyszínén összesen 75 fát ültetnek el, néhány példány a közelmúltban került végleges helyére a Bánomi lakótelep előtti zöldterületen.

Mint ismert, a szervezet idén tavasszal az Agrárminisztériummal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel közösen indította el „Neked Zöldül” nevű fenntarthatósági programsorozatát. Ennek első szakaszában hirdették meg a VárosFa Programot, melyben a Pilisi Parkerdő Zrt. szakmai segítséget nyújt abban, hogy jelentősen bővüljön a tízezer főnél nagyobb települések városi faállománya.

Boldizsár Lóránt, Esztergom főkertésze a minapi ültetéskor a sajtó képviselőinek ismertette, hogy a Bánomi lakótelepnél negyvenöt, a Táti úton huszonöt, míg a Béke téren öt gömbkoronás hárs- és szivarfákat ültetnek. Mindemellett azt is elárulta, hogy az önkormányzat négyszáz fával bővítené a városi erdőt: a Várhegyre mandulafákat álmodtak meg, a Gesztenye fasoron pedig pótolják a most kivágott régi példányokat. A VárosFa Program másik megyei helyszíne Dorog, ahol novemberben kerülhetnek helyükre a csemeték. 

forrás: KEMMA 10-26

Előző cikk

10 hektár alatti állami földek (benne erdők) értékesítése

Következő cikk

VárosFa Program - Tatabánya



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések