FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Cél a környezettudatos élet

Elindul az első olyan pályázati program Romániában, amelynek keretében a Környezetvédelmi Alapból akár fél millió lejes támogatást kaphatnak a civil szervezetek környezeti nevelési és tudatosító programokra – közölte Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

Elindítjuk az első olyan pályázati programot Romániában, amelynek keretében a Környezetvédelmi Alapból akár fél millió lejes támogatást kaphatnak a civil szervezetek környezeti nevelési és tudatosító programokra. A program további célja, hogy helyi szintű együttműködéseket segítsen elő, melyeken keresztül a civil szféra az önkormányzatokkal közösen tájékoztatják és nevelik a lakosságot a környezettudatos életmódra.

A környezettudatos gondolkodás alapja, hogy ismerjük a természeti erőforrásokat, ezek szerepét és azt, hogy a különböző emberi tevékenységek milyen hatással vannak a környezetre.  Ennek a leghatékonyabb módja, ha már fiatal korban elkezdjük a nevelést, nemcsak elméleti ismeretekkel, hanem gyakorlati programokkal is. Ezzel a céllal vezettük be a Zöld Hetet az iskolákban, most pedig a civil szervezeteket és az önkormányzatokat is bevonjuk a környezeti nevelésbe. Olyan pályázatokat támogatunk, amelyek minél több témát érintenek kezdve a légszennyezéstől, a hulladékgazdálkodáson és a megújuló energián át a természetvédelmi területek megismeréséig” – tájékoztatott Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

Az új program keretében bármely civil szervezet pályázhat, amely a projekt lebonyolítására partnerséget köt egy önkormányzattal és/vagy oktatási intézménnyel. Azok a programok kapnak finanszírozást, amelyek legalább 70%-ban a 6 és 18 év közötti fiatal korosztálynak szólnak.

A támogatási összeget tanulmányi utak, táborok, előadások megszervezésére, oktató anyagok kiadására, videóanyagok készítésére, internetes alkalmazások fejlesztésére, a programot lebonyolító személyzet bérezésére, illetve a szükséges fogyóanyagokra és felszerelésekre is lehet fordítani a pályázati útmutatóban meghatározott arányban.

A környezeti nevelési és tudatosító programoknak a következő témákat kell érinteniük:

  1. légszennyezés;
  2. vízszennyezés;
  3. illegális fakitermelés;
  4. a hulladékszennyezés (műanyag, fém, vegyi anyagok, elektromos és elektronikai hulladékok stb.) és a környezetre gyakorolt hatásuk csökkentése
  5. hulladékgazdálkodás/ újra felhasználás/ újrahasznosítás/ szelektív hulladékgyűjtés; a biológiailag lebomló hulladék komposztálása;
  6. a természeti erőforrások felelőtlen kiaknázása és kimerülése;
  7. a megújuló természeti erőforrások használatának előnyei/ a zöld energia fontossága;
  8. a természetvédelmi területek védelme;
  9. az intenzív mezőgazdaság és annak hatása a környezetre;
  10. a túlzott iparosítás és annak hatásai a környezetre;
  11. a biológiai sokféleség védelme;
  12. éghajlatváltozás/ természeti katasztrófák/ talajerózió/ árvíz/ aszály/ globális felmelegedés;
  13. az üvegházhatású gázok környezeti hatásai;
  14. a kibocsátásmentes vagy környezetbarát közlekedés ösztönzése (tömegközlekedés, alternatív közlekedés, kerékpár, elektromos járművek stb.);
  15. az épületek energiahatékonysága;
  16. az állampolgárok, valamint a helyi közintézmények környezetvédelmi jogai és kötelezettségei.

A Környezeti nevelési és tudatosító program pályázati útmutatója megjelent a Hivatalos Közlönyben. Eszerint az elbírálásnál a legmagasabb pontszámot azok a programok kapják, amelyek több mint 500 személyt vonnak be, teljes egészében a fiatal korosztálynak szólnak, és a felsoroltak közül több mint 11 környezetvédelmi témát érintenek. A pályázatok benyújtása a Környezetvédelmi Alap idei költségvetésének elfogadása után, a következő hetekben indul.

forrás: RMDSZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Fokozottan veszélyes az erdei túrázás

Következő cikk

Országos Erdőőrség indul




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version