FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa Program – Pápa

A fák elültetésében közreműködtek a pápai Batthyány-iskola diákjai, Venczel Csaba városrészi önkormányzati képviselő, Áldozó Tamás, Pápa polgármestere, Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, valamint Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója Fotós: Polgár Bettina / Napló

Harminc facsemetét ültetnek el a város több pontján a MOL-Új Európa Alapítvány Neked zöldül elnevezésű fenntarthatósági programsorozata keretében.

Az alapítvány 2022. tavaszán indította útjára a Neked zöldül fenntarthatósági programsorozatot, partnerségben az Agrárminisztériummal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével és az Országos Erdészeti Egyesülettel. A programsorozat első szakaszában meghirdetett VárosFa nevű akció a 10 ezernél nagyobb lélekszámú településeket érintette.

A program keretében összesen hétezer, belterületen elültethető sorfát igényelhettek a 10 ezernél nagyobb lakosságszámú települések önkormányzatai. Idén márciusban a megyeszékhelyek és a megyei jogú városok között ötszáz sorfát osztottak ki. A nyár folyamán további 6500 sorfa állt a települések rendelkezésére. A városok legalább 30, legfeljebb 70 sorfát igényelhettek, amelyet 16 különböző fafajtából választhattak ki a készlet erejéig. Az akció során több mint 100 település nyújtott be sikeres igénylést, az ültetések pedig idén ősszel valósulnak meg.

A hétezer fát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészet és Faipari Zrt. biztosítja. A program kiemelt célja a környezettudatosságra nevelés, ezért az önkormányzatok számára egy erdőpedagógiai foglalkozás lebonyolítását is finanszírozzák, amennyiben az adott önkormányzat erre igényt tart. 

Az igényelt sorfák mellé az önkormányzatok kapnak támasztókarókat, takarómulcsot, továbbá védőrácsot a fa köré. Emellett az erdőgazdaságok által delegált erdész is részt vesz az ültetésen.

A programban a települések választják ki az ültetési helyszíneket, beszerzik a szükséges engedélyeket, biztosítják a fák tárolását, öntözését a szállítás és az ültetés közötti időszakban. A települések ültetik el a fákat egy előre egyeztetett időpontban, továbbá gondoskodnak a fák fennmaradásról is.

A felhívás keretében Pápa harminc amerikai hárssal gyarapodott. Az amerikai hárs jellemzője a sűrű ágrendszer, a hegyes, kúp alakú, majd kerekded korona. Ez a fafajta erőteljes növekedésű, 20-30 méter magasra is felnyúlik. A kórokozókkal, kártevőkkel szemben ellenálló, ültetési helyéül napos, világos és félárnyékos helyet egyaránt lehet választani.

A harminc facsemetéből kilencet a Schwenczel réten kialakított szabadidőparkban ültettek el hétfő délután. A fák elültetésében közreműködtek a pápai Batthyány-iskola diákjai, Venczel Csaba városrészi önkormányzati képviselő, Áldozó Tamás, Pápa polgármestere, Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, valamint Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója. A további 21 facsemete a Várkert úton, illetve az Igal-lakótelepen kap helyet.

forrás: VEOL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

VárosFa Program - Karcag

Következő cikk

VárosFa Program - Dombóvár




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version