FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa Program – Csongrád

Első körben 20 földlabdás kőrisfacsemetét ültettek el. Fotó: Palásti Márti

Sokszor elhangzott már, hogy Csongrád a fás területek nagyságát tekintve szinte erdőnek minősül. Ám mivel fából sosem elég, ezért további zöldítés mellett döntött a város, hogy ezzel is elősegítse az elöregedő és a veszélyt jelentő városi faállomány megújítását.

Nemrég a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, a Megyei Jogú Városok Szövetsége és az Országos Erdészeti Egyesület közös „Városfa” nevű fenntarthatósági programja segítségével jutott újabb facsemetékhez Csongrád.

Az igénylés során a települések 16 fafajta közül választhattak. Egy város minimum 30, maximum 70 sorfát igényelhetett, amelyeket közterületeiken, közintézményeik udvarában ültethetnek el. Csongrádon nem szerénykedtek, a legtöbb igényelhető fát választották, így a város 70 kőris, nyír és platánfát ültethet el a programnak köszönhetően. Az első fácskák a Petőfi Sándor utcába kerültek, ahol 20 földlabdás kőrisfacsemetét ültettek el a Városellátó Intézmény munkatársai. A későbbiekben a Petőfi utcában további 20 kőrisfát ültetnek majd el. Tavasszal a Piroska János téri parkba 20 nyírfa kerül, a platánfa csemeték pedig majd a város védjegyének számító platánsor pótlásaként kapnak szerepet.

A városok a nagyméretű sorfák mellett az ültetéshez szükséges kiegészítőket, útmutatót és szakmai tanácsadást is kaptak, erdész szakemberek közreműködésével.

forrás: DÉLMAGYAR

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

VárosFa Program - Szentes

Következő cikk

VárosFa Program - Gyula




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version