FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Lakberendező áruházak versenye

Befutottak a nagyobb bútoráruházláncok elmúlt üzleti évének eredményei, melyet a korábbi évekhez hasonlóan idén is megvizsgáltunk. A számok alapján kijelenthető, hogy a koronavírus járvány alatt számos változás lépett életbe, részben ezek hatására pedig dinamikus fejlődés jellemzi a piac szereplőit. Kiderül, hogy ki milyen változtatásokkal igyekezett növelni a bevételeit és arra is fény derül, hogy kinek sikerült az IKEA-t és a Jysk-öt is alaposan megszorongatnia.

Ha előző évben azt írtuk, hogy élesedik a bútorháború Magyarországon, akkor idén már kijelenthető, hogy következő fokozatot vett a küzdelem. 2021 elején meglehetősen komoly átrendeződéseket láthattunk ebben a szegmensben, amikor egy kéz alá került az XXXLutz, Möblelix és Mömax. Idén pedig kétségkívül ennek a hatásai érződnek a leginkább. Az Igazságügyi Minisztérium céginformációs szolgálatának bárki által hozzáférhető adatai alapján az IKEA Lakberendezési Kft. 2021. szeptember 1-je és 2022. augusztus 31-e között több mint 130 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhetett el belföldi értékesítéssel. Ezzel 18,8 százalékos növekedést ért el az ezt megelőző üzleti évben elért eredményéhez képest.

A versenytársak is jó évet tudhattak maguk mögött. A Jysk 16,9 százalékkal növelte bevételeit, így összesen 66,8 milliárdos bevételre tett szert 2021. szeptember 1-je és 2022. augusztus 31-e között. A legjelentősebb növekedést azonban mégsem ezek a cégek, hanem a Möbelix és Mömax boltokat üzemeltető MMXH Lakberendezési Kft. érte el. Fontos kiemelni, hogy ennek a cégnek az üzleti éve 2021. április 01-je és 2022. március 31-e közé esik. Ebben az időszakban 19,2 százalékos bevételnövekedést értek el, ami ugyan nem sokkal hagyja le a konkurenciát, de ha azt nézzük, hogy előző évben ugyanez a cég mindössze 2,9 százalékos eredményt mutatott fel, akkor belátható, hogy milyen dinamikus növekedés ment végbe. A tárgyévben összességében 40,3 milliárd forintos árbevételt generáltak.

Az összevetést jelentősen megbonyolítja, hogy a negyedik nagy piaci szereplő, az XXX Lutz eddigi üzleti éve megváltozott. Az osztrák tulajdonú lakberendezési áruházlánc az eredeti egy év helyett már csak hat hónapos adatokat közöl, így csupán a 2021. október 1-je és 2022. március 31-e közötti féléves intervallumra látunk rá. Ebben az időszakban 14,8 milliárdos nettó bevételről számolt be a cég, ami kedvezőnek tűnik az ezt megelőző (teljes) üzleti év 21,9 milliárd forintjához képest. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a piros székes áruház nettó árbevétele a belföldi értékesítést illetően előző évben jelentősen, 12,4 százalékkal csökkent.

Adózott eredmény tekintetében a Jysk már előző évben is kimagaslott a mezőnyből és ez idén sincs másképp, igaz némiképp csökkent a különbség a dán lakberendezési lánc és a második helyen álló IKEA közt. Előbbi 9,2 utóbbi pedig 5,8 milliárdos adózott eredményről számolt be. Az MMXH 2,7 milliárdos eredménnyel szintén folytatta az előző éves növekedést, míg az XXL Lutz 1,1 milliárdos értékről számolt be a fél éves időszakban.

A számokból látható, hogy a koronavírus során tapasztalható nehézségek szép lassan elkezdtek elpárologni. Magyarországon régiós szinten is kifejezetten dinamikus forgalomemelkedés indult meg. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a bútor eladási forgalom 2021 második negyedévétől kezdődően látványos növekedés állt be. Ezt Jan Bøgh, a JYSK elnök-vezérigazgatójának 2021/2022-es pénzügyi évvel kapcsolatos kijelentése is megerősít: “Egy nagyon különös év után kimondottan jó forgalmi eredményt könyvelhettünk el. Ez főként elkötelezett alkalmazottainknak köszönhető”.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk a JYSK Magyarországon, a tárgyévben három áruházat nyitott, így immár 91 üzletben fogadják a hazai vásárlókat. Az alkalmazottak száma a hazai üzletekben és a központi irodában 4 százalékkal bővült, és megkezdte működését egy vadonatúj logisztikai központ is.

Ugyanebben az időszakban az IKEA-nál is történtek meglepő változtatások. 2022 augusztusától a svéd lakberendezési áruházlánc üzletei 9 helyett 10 órakor nyitnak, a zárás pedig hétfőtől szombatig 21 helyett 20 órakor történik. A döntés leginkább a covid alatt elindult trendekkel magyarázható. Az emberek kevesebbet vásárolnak a reggeli, illetve az esti órákban, ám egyre nagyobb az érdeklődés a távoli vásárlási lehetőségek iránt. 2021-re az online vásárlások száma megduplázódott, és a teljes forgalom 19,3%-át tették ki.

Ennek hatására azóta egyre nagyobb hangsúlyt fordítanak az online értékesítésre – és hat átvételi pontot is nyitottak országszerte. Az enyhe irányváltás úgy tűnik meghozta a gyümölcsét, mivel a svéd bútorhatalom az előző évben üzleti évben elért 12,6 százalékos nettó árbevétel növekedését a tárgyévben több mint 6 százalékponttal múlta felül.

A bútorcsata legnagyobb nyertes azonban az MMXH, legalábbis a növekedés ütemét tekintve.  Ahogy arról korábban többször is írtunk Simonyi András került az XXXLutz lakberendezési Kft. CEO pozíciójába, aki egyben megtartotta az MMXH Lakberendezési Kft. ügyvezetői tisztségét is. Ezzel a lépéssel az osztrák hátterű XXXLutz csoport valamennyi magyarországi márkája, vagyis a Mömax, a Möbelix és az egykori Kika boltokat átvevő XXXLutz is egy kézbe került.

A cégcsoport azon törekvése, hogy meghatározó szereplővé váljanak a bútorpiacon egyre inkább testet ölt, amit az MMXH 16 százalékpontos növekedése is jól mutat. Ráadásul a Möbelixet és Mömaxot magába foglaló cég úgy tudott ilyen kedvező számokat felmutatni, hogy üzleti évük 2022 márciusa 31-el zárul. Vagyis beszámolójukban nem szerepel 2022 második és harmadik negyedéve, ami bútoreladási forgalom tekintetében az elmúlt évek egyik legerősebb időszaka. Hasonló módon az XXXLutz üzleti éve is március 31-el zárul, számaik pedig minden bizonnyal kedvezőbb képet festenének, ha a 2022-es év azt követő hónapjainak bevételi számait látnánk.

Összességében tehát elmondható, hogy a bútoráruházak forgalmát és bevételét tekintve egy dinamikusan növekvő trend alakult ki. A koronavírus hatásainak halványulása, a kormány családtámogató és fogyasztást ösztönző lépései (például az otthonfelújítási támogatás) és minden bizonnyal az árak növekedése is jelentős hatást gyakorolt az árbevételekre. A tárgyévben az MMXH növekedése a leginkább szembetűnő, de a versenytársakat sem kell félteni. A Jysk és az IKEA számos újítást vezetett be és utóbbi vállalat további terjeszkedést helyezett kilátásba, így a bútorháború tovább fokozódik a szereplők között.

forrás: pénzcentrum

Előző cikk

Tervezőstúdiót nyitott az IKEA

Következő cikk

Veszélyes kiskapuk az online értékesítésben




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version