FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetés – Apátfalva

Árgyelán Diána beavatja a gyerekeket a faültetés titkaiba. Fotó: Szabó Imre

Szeretem a fákat. Árnyékot adnak a melegben, termelik az oxigént – mondta Csikota Dávid, az apátfalvi Dózsa György Általános Iskola 4. osztályos diákja, aki szerdán délelőtt részt vett az iskolaudvaron tartott faültetésen. A talpraesetten nyilatkozó legény azt is megígérte: a későbbiekben szívesen öntözi majd a csemetéket.

Az intézményben a Föld közelgő világnapja alkalmából ültettek el 3 keskenylevelű kőrist, és köréjük ráadásként néhány cserjét. Az akció megszervezésében Árgyelán Diána, a 10 millió Fa Alapítvány Makó környéki szervezetének területi vezetője volt az intézmény segítségére, aki a felső tagozatosoknak témába vágó előadást is tartott. Az alapítványról és a hozzá tartozó civil szervezetről többször írtunk a közelmúltban – jó néhány közeli településen ültettek már fákat, összesen több mint fél ezret. Céljuk továbbra is az, hogy megpróbálják felvenni a harcot a klímaváltozás ellen.

Fotó: Szabó Imre

Az aktivista a gyerekeknek bemutatta, hogyan kell szakszerűen földbe helyezni a földlabdás facsemetéket. Hozott marhatrágyát, virágföldet, mulcsot, végül a diákok közreműködésével ültette el a fákat. Tóth-Restás Marianna tanárnő azt ígérte, ősszel még többet fognak elültetni, például a kerékpárút mentén vagy játszótereken. 

forrás: DÉLMAGYAR

Előző cikk

Fakitermelő Világbajnokság Észtországban

Következő cikk

Csökkenti termelését a svéd parkettaóriás




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version