FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tavaszi környezettakarítás – Felnémet

Kedden tartott hulladékgyűjtési akciót a Heves Vármegyei Kormányhivatal az Egert Felsőtárkánnyal összekötő kerékpárút mentén, a Tárkányi-patak mellett. A hulladékgazdálkodási hatóság szakembereihez az Egererdő, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai és civilek is csatlakoztak. Főként bontási és háztartási hulladékkal telt meg a konténer, de hűtő, televízió, bőrönd is előkerült a fűből. 

A kormányhivatal munkatársai elkötelezettek az illegális szemétlerakások elleni küzdelemben, a hulladékgazdálkodási osztály pedig a hatósági munka mellett rendszeresen szervez szemléletformáló programokat és vesz részt olyan akciókban, amelyek a környezetünk megóvására hívják fel a figyelmet.

Április 11-én, kedden Egerben, a felnémeti kerékpárút mentén vették fel a kesztyűt az illegális szemét ellen. Munkatársaink egy konténernyi hulladékot gyűjtöttek össze a hozzájuk csatlakozó segítőkkel. A patakmederből nagyrészt vegyes települési hulladékot, lomokat, építési- bontási hulladékokat gyűjtöttek.

Széleskörű társadalmi összefogásra van szükség az illegális szemétlerakások ellen – mondta a program kapcsán dr. Veres Zoltán igazgató, hozzátéve: egyre többen használják a HulladékRadar alkalmazást, hogy jelezzék a hatóságnak a környezetet elcsúfító hulladéklerakatokat. Idén januárban összesen 20 ezer kg illegális hulladék felszámolása, elszállítása történt meg Hevesben a bejelentések hatására (ezek többsége az appon keresztül érkezett).

Az egri szemétszedő túra az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ támogatásával, a Tavaszi nagytakarítás kampány keretében valósult meg.

forrás: EgerHírek

Előző cikk

SOE erdész siker a 36. OTDK Agrártudományi szekciójában

Következő cikk

Petőfi körtefája Kaposváron




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version