FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A jövőre koncentrál a magyar fakitermelő válogatott

Nem úgy sikerült a fakitermelő Világbajnokság a magyar válogatottnak, ahogy arra számítottak. Csapatban csak a 16. helyre értek oda, míg egyéniben a legjobb eredmény egy 8. hely lett a lánccserélés során. Az öt évnyi kihagyás végül éreztette a hatását Észtországban, de a megszerzett tapasztalat a jövőre nézve inkább lendületet adott a Dávid Gábor, Juhász István és Rittlinger Róbert hármasnak.

„Utólag úgy tekinthetünk erre a Világbajnokságra, mint egy tanulmányútra, hiszen rendkívül sok tapasztalatot szereztünk. Az elmúlt öt év rányomta a bélyegét sok csapat teljesítményére, és érződött, hogy akadtak olyan országok, ahol a pandémia után is voltak helyi versenyek, míg számos helyen, köztük Magyarországon is, háttérbe szorult ezt a sportág” – fogalmazott értékelőjében a magyar csapat vezetője, a STIHL által támogatott Rittlinger Róbert.

A mecseki fakitermelő elárulta: ezúttal leginkább a versenytapasztalat hiányzott, hiszen öt éve ebben a műfajban nem mutatták meg tudásukat éles helyzetben. Technikailag ugyanis hiába készültek fel, a kialakult szituációkat rosszul kezelték, és ezek hatással voltak a teljesítményükre.

Elveszített fókusz

„Sok tekintetben nem volt szerencsénk, amibe az is beletartozott, hogy a verseny során hat óvást nyújtottunk be, amiből ötnek helyet is adtak. A hatodiknak csak azért nem, mert hiába mutattunk videót, azt nem lehetett felhasználni. Mindezek miatt feszültek voltunk, sokszor szinte közvetlenül a versenyirodából léptünk be a pályára. Hiába kaptunk vissza pontokat, a fókuszunkat elveszítettük.”
 

Dávid Gábor


A magyar csapat számára az is kiderült, hogy a napjainkban kapható csúcstechnikával érdemes rajthoz állni. A versenysorozatban résztvevő két gépgyártó számos olyan innovációt mutatott be az elmúlt időszakban, ami sokkal könnyebb, precízebb munkavégzést tesz lehetővé, így azokkal a feladatok is pontosabban végezhetők el. „Már jeleztük a támogatók felé, hogy a következő, 2024-es Világbajnokságra a legújabb eszközökre lesz szükségünk, és a STIHL biztosított is bennünket, hogy ezeket megkapjuk. De fontos lépés lesz a jövőben, hogy részt szeretnénk venni egyéb nemzetközi versenyeken is. Ezáltal jobban hozzászokunk a versenyszituációkhoz.”


A magyar csapat természetesen csalódottan tért haza Észtországból, ahol a 16. helyen zártak, ugyanis minden versenyző sokkal jobb teljesítményre képes, mint amit ezúttal kihozott magából. Ezzel pedig nem voltak egyedül, hiszen például a német válogatott tagjain is érződött, hogy hosszú volt a szünet két Világbajnokság között.

„Most egy-két hétig biztosan pihenni fognak a versenyfűrészeink, de után ismét előkerülnek, hiszen szintén nagy tanulság volt a számunkra, hogy a felkészülést már akkor el kell kezdeni, amikor az előző megmérettetés befejeződött” – hangsúlyozta Rittlinger Róbert arra utalva, hogy a 2023-as VB megrendezése bizonytalan volt, és az észtországi helyszín csak néhány hónappal az esemény előtt vált biztossá, így kevés idő volt az edzésekre.

Juhász István



Míg a 16. hely valójában a magyar csapat egyéni tudását és tehetségét nem tükrözi, a nemzetek váltójában nyolcadikként végeztek, amire büszkék. Egyetlen korongot ejtettek a földre egy szerencsétlen mozdulattal, ha az nem történik, akkor akár a dobogóra is felállhattak volna. Mindenesetre a jövőben ismét bizonyítani szeretnék, hogy a magyar fakitermelők bárhol, bármilyen helyzetben megállják a helyüket egy nemzetközi versenyen.

forrás: fakitermelőverseny.hu

Előző cikk

TeSzedd - FŐKERT

Következő cikk

Gyárkert KultúrPark




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version