FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Már az óvodákban is fontos a környezetvédelmi nevelés

A környezetvédelmi nevelés már alapvető a legtöbb óvodában – derül ki a K&H hűsítő ligetek programjának 80 intézményben végzett felmérésből, amelyek közül 82 százalék konkrét célokat és feladatokat is kitűzött a természetvédelmi nevelés kapcsán. 

Az intézmények közül többen hangsúlyozták, hogy minden nap foglalkoznak a természet megismerésével és védelmével, így az élővilág tisztelete észrevétlenül beépül a gyermekek értékrendjébe. Szinte az összes megkérdezett óvodában (98%) etetik a madarakat az udvarra tett etetőkben, szintén 98 százalék együtt ültet a kicsikkel virágot, amelyekről később a gyermekek gondoskodnak, az óvodák több mint a felében (56%) pedig konyhakertet is gondoznak az ovisok. A K&H hűsítő ligetek jóvoltából fák és bokrok elültetésében és növekedésük segítésében is részt vehetnek, hiszen a programnak köszönhetően 100 köznevelési intézményben összesen 555 fa és 1110 cserje zöldíti udvarokat. Így a gyerekek már egészen kicsi korukban felelősek lesznek élőlényekért, növényekért, a velük való törődés pedig erősíti bennük azt, hogy fontos a természet megóvása.

Bent is a természeté a főszerep

A környezetvédelmi témák nemcsak az udvaron, de a foglalkozásokon is előkerülnek: az óvodák fele havonta, 14 százaléka kéthavonta, ötöde pedig egy tanévben 3-5 alkalommal rendez természetvédelmi programokat a kicsik számára. A környezetvédelmi világnapokat szinte mindegyik óvodában (98%) megünneplik, ilyenkor az adott téma köré építik a heti foglalkozásokat, rendezvényeket.

A természeti értékek megóvását bemutató képek, tárgyak is sok intézményben megjelennek: közel felükben (41%) rendszeresen szerepelnek a faliújságon környezetvédelemmel kapcsolatos érdekességek, egyharmaduk pedig gyakran szervez ilyen jellegű kiállítást az óvodában.

Megismerik tágabb környezetüket is

Különösen nagy élményt nyújthat, ha a gyerekek az óvodán kívül is felfedezhetik együtt a világot: kirándulni és múzeumba 84 százalék jár rendszeres, civil szervezetekkel pedig majdnem minden második intézmény szervez közös programokat.

Zárd el a csapot kézmosás után!

A természet megismerésén és megértésén kívül az is nagyon fontos, hogy a gyerekek számára a környezetet védő szokások is rutinná váljanak: az intézmények 89 százalékában szelektíven gyűjtik a hulladékot, 70 százalékában pedig külön odafigyelnek arra, hogy a gyerekek elzárják a csapot és lekapcsolják a villanyt.

Árnyas udvarokon hűsölhetnek a gyerekek

A tavaly ősszel indult K&H hűsítő ligetek program keretében a pénzintézet a 10 millió Fa Alapítvány szakmai együttműködésével összesen 555 őshonos, nagylombú fát és 1100 cserjét ültet el országszerte 100 iskolában, óvodában, bölcsődében. A gyerekek így testközelből is megtapasztalhatják, milyen jótékony tulajdonságokkal rendelkezik egy fa, élvezhetik a növények hűsítő hatását és a lombokra költöző madarak énekét, gondozásukkal pedig még jobban kötődnek a természeti értékekhez.

forrás: K&H

Előző cikk

Gyászhír - Mikle Tibor [67]

Következő cikk

Magyar Bankholding erdőtelepítése




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version