FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Pro Silva Hungaria – tisztújító közgyűlés

2023. május 12-én tisztújító közgyűlést tartott a Pro Silva. Az idei tisztújítás során az elnökségi és bizottsági tagok mellett új elnököt is választani kellett, mivel Horváth Iván három cikluson keresztül – 12 éven át – volt elnöke a szervezetnek.

Az Alapszabály szerint egy személy legfeljebb háromszor választható meg, tehát a közgyűlés résztvevőinek erről is döntenie kellett. A választás eredménye alapján a következő négyéves ciklusban az alábbi személyek kerültek be a PSH vezetésébe:

Keresztes György az Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerés átvételekor 2022. március 11-én

Elnök:
Keresztes György


Elnökség:
Csépányi Péter
Dénes Margit
Frank Tamás
Horváth Iván
Kondor István
Laczkó Péter
Lapos Tamás
Ódor Péter
Ripszám István
Standovár Tibor

Az Ellenőrző és Fegyelmi Bizottságok tagjait is megválasztották.
Ellenőrző Bizottság tagjai: Barton Zsolt és Bakó Csaba;
Fegyelmi Bizottság tagjai: Kiss János, Szi-Benedek József és Wisnovszky Károly lesznek

A megválasztott személyeknek jó egészséget kívánunk! Bízunk abban, hogy racionális döntéseket hoznak, így hatékony munkát végeznek a jövőben is; megőrizve a Pro Silva eredményei mellett annak tekintélyét is.

forrás: Pro Silva Hungaria

Előző cikk

Madarakat és fákat ünnepelték

Következő cikk

Erdész szakszemélyzeti képzés – június 7.




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version