FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Újszülöttek Erdeje – Gyál

Május 23-án folytatódott az az erdőtelepítés Gyál határában, amelyet az erdőterület kezelője, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. az Agrárminisztérium által koordinált Országfásítási Programhoz kapcsolódóan már 2020 tavaszán megkezdett.

Az eseményen Szalay László, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója, majd pedig Szentpéteri Sándor az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkárság főosztályvezetője köszöntötte a megjelenteket.

Szentpéteri Sándor
Szalay László

Magyarország Kormánya a klímavédelmi célkitűzések megvalósítása érdekében szorgalmazza az erdővel borított területek növelését.

Az erdőtelepítések finanszírozása az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi Rendszer forrásaiból kerül sor az Agrárminisztérium és az Ipari és Technológiai Minisztérium között létrejött megállapodás alapján.

Az Agrárminisztérium kezdeményezésére indult Országfásítási Programhoz a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. jelentős területtel csatlakozott. A program célja mindazon túl, hogy hozzájárul az erdőterületek növeléséhez, egy megoldást is kínál a klímaváltozás hatásainak ellensúlyozására olyan területeken, ahol a mezőgazdasági művelés nem jövedelmező, de az erdőtelepítéssel a terület természeti értékét növelő erdei ökoszisztéma jöhet létre. Nem csak ökológiai, hanem gazdasági szempontból is jövedelmező lehet az erdővel borított területek növelése.

A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. főleg olyan területeken végez erdőtelepítéseket, melyek jelenleg szántó és legelő, vagy honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított művelési ágban vannak nyilvántartva, de a gyenge termőhelyi viszonyaik miatt mezőgazdasági művelésre nem, vagy csak korlátozottan alkalmasak.

Erdőgazdálkodóként gondoskodniuk kell arról is, hogy a kezelésükben lévő területeket minél jobban hasznosítsák, így a természetben már meglévő önerdősüléseket sem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen ezeken a területeken szakmai és természetvédelmi szempontok alapján is helye van az erdőknek.

Az erdőtelepítésre tervezett területek között vannak olyanok is, ahol a tűzszerészeti, vegyvédelmi és/vagy környezetvédelmi mentesítést is el kell végezni a valós művelési ágba helyezést megelőzően.

A Budapesti Erdőgazdaság Zrt Gyál határában igen nagy területen, összesen 45 (44,95 ha) hektáron erdőtelepítést hajtott végre az elmúlt években, melyből 10 hektáron az erdőtelepítést saját forrásból finanszírozta meg.

Az első erdőtelepítést Gyálon 2020. tavaszán 10 ha akác főfafajjal végeztük gépi ültetéssel. Elegy fafajként szürkenyarat használtunk. Összességében 38 ezer facsemetét ültettünk. A tőrevágás után folyamatos gépi és kézi ápolással biztosítottuk a facsemeték fejlődését.

2020. őszén az „Újszülöttek erdeje” program keretein belül újabb 10 ha erdőtelepítést végeztünk immáron (őshonos) hazainyár célállománnyal. A terület előkészítést idegenhonos cserje irtással (keskenylevelű ezüstfa) és mélyforgatással valósítottuk meg. Az erdőtelepítések kivitelezése során fontos szempont volt, hogy az őshonos szürkenyár mellé elegyfafajok is kerüljenek. Az elegyítést vénic szilt, korai juhart, hegyi juhart, kislevelű hársat, magyar kőris fafajokkal végeztük. Az elültetett csemeték száma meghaladta a 40 ezret.

A program folytatásaként 2021. tavaszán erdőtelepítésre került sor 7 ha-on hazainyár célállománnyal kislevelű hárs, korai juhar, feketenyár elegyfajokkal 28 ezer facsemetével. 3 hektáron akác célállománnyal végeztünk telepítést a gyengébb, homokos termőhelyen mintafásítás keretén belül. Az elkészült erdőtelepítéseket az illetékes erdőfelügyelővel 2020. és 2021. nyarán sikeres első kivitelként szemléztük. Az immáron 30 hektár erdőtelepítést folyamatosan ápoljuk gépi és kézi eszközökkel az elért sikeresség fenntartása és a facsemeték fejlődése érdekében.

2022. őszén jelentős talajelőkészítési, bozótirtási munkák elvégzése után mintegy 15 hektáron hazainyár célállomány ültetésével folytattuk a már megkezdett „Újszülöttek erdeje” programot. Az elegyesebb állomány kialakítása érdekében -a szürkenyár mellett- vadkörte, vadalma, zselnice meggy, magyar kőris, mezei szil, hegyi juhar őshonos fafajokat ültettünk, több mint 66.000 darabot.

Jelenleg a facsemeték folyamatos ápolásával igyekszünk a telepítés sikerét biztosítani, fenntartani. Már most látható, hogy az itt elvégzett erdőtelepítések milyen pozitív hatással vannak a környezetre. A létesített erdők nemcsak értéknövelő beruházások, hanem termőföld jobb hasznosítását is lehetővé teszik. – mondta Szalay László.

Gyál Város Önkormányzatának képviseletében Nagy József Elek alpolgármester vett részt az eseményen, aki beszédében kiemelte, hogy a városvezetés elkötelezett a település zöldfelületeinek bővítésében. Ennek a törekvésnek jól látható eredményei vannak szerte a városban, hiszen az utóbbi években ugrásszerűen jelentek meg olyan parkok, terek, amelyek területén fákat, bokrokat telepítettek. A város üde színfoltja lett például a Millenniumi park, a Templom tér, a Városközpont, a Gyál-felső és a Gyál vasútállomások környezete, az uszoda melletti park, de említhetjük a napokban átadásra kerülő két új parkot, a Víztorony- és a Bartók parkokat is, valamint ne feledkezzünk meg az iskolák, óvodák, egyéb közintézmények udvarán létrehozott zöldfelületekről sem.

A kormány erdőtelepítési törekvéseit kiegészítve, az Országfásítás program külterületi erdőbővítését az önkormányzat a település belterületein a Gyáli Faültetési Programmal egészíti ki, amelynek keretében 2017 óta 1 200 facsemetét osztottak szét az igénylők között, és ültették el azokat a lakossággal együttműködve a közterületeken. Ezzel együtt az önkormányzat összesen 2 631 fát és 41 809 cserjét ültetett el az utóbbi években városszerte.

A gyáli óvodák évekkel ezelőtt csatlakoztak a „madárbarát óvoda” és a „zöld óvodák” programhoz, ennek köszönhető, hogy a gyermekek már óvodáskoruktól fogva környezeti nevelésben részesülnek. A környezeti nevelés nem más, mint környezeti kultúrára nevelés. A környezeti nevelés hivatott biztosítani a környezet megvédéséhez szükséges tudást, készséget, értékrendszert és elkötelezettséget, mindez jóval több, mint egyszerű környezetvédelem. A környezeti nevelés célja továbbá, hogy kialakítson az emberekben és a társadalom egészében egy új, az eddigitől lényegesen eltérő, környezettel kapcsolatos viselkedésmintát. A „madárbarát-„ és a „zöld óvodák program” életben tartását a gyáli óvodákban az önkormányzat maximálisan támogatja.

Az esemény zárásaként a Gyáli Liliom Óvoda ovisainak segítségével elültették azokat a facsemetéket, amelyekkel tovább folytatódik a korábban megkezdett erdőtelepítés. A nagy fáradalmak mielőbbi kipihenése érdekében az ovisok az önkormányzat vendégei voltak egy közös fagyizásra.

forrás: GYÁL.hu

Előző cikk

Az új űrlézer 3D térképet készít

Következő cikk

Selmeci kárenyhítés - szakkönyvvel



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések