FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Csökkent a működő cégek száma

Közel 2.000-rel csökkent a cégek száma április hónapban márciushoz képest, és 7.000-rel kevesebb cég működik, mint az év elején. A tendencia 4 hónapja változatlan, ami két meghatározó tényezőre vezethető vissza. Egyrészről a cégalapítási kedv mérsékelt szintjére, másrészről a végelszámolással megszűnt cégek magas számára. Az új felszámolási eljárások továbbra is magas értéken állnak.

Áprilisban a cégtrend a várakozásnak megfelelően alakult, továbbra is csökkenő mértékű. „Ugyan 2.000-rel kevesebb cég működött áprilisban, mint az előző hónapban és a trend már 4. hónapja tart, ami decemberhez képest 7.000 céggel szűkítette a működő cégek számát, de véleményem szerint ennek többsége a múltból fakadó elmaradások pótlása – moratórium – és a KATA változás eredménye. Kétségtelen, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet kihívás elé állítja a gazdaság szereplőit, de tömeges „bedőlés” emiatt a cégtrendben jelenleg nem tapasztalható, de már vannak intő jelek” – mondja Alföldi Csaba, az OPTEN Kft. céginformációs szakértője.

2020-ban, a járvány első évében a cégtrendben már történt olyan átalakulás, amely eleve előrevetített egy későbbi időszakot érintő, a megszokottól eltérő cégtrendváltozást. A jelenlegi cégtrendre azonban a legnagyobb hatást a 2021-22-es évek eseményei gyakorolják, de nem elhanyagolható mértékű a jelenlegi gazdasági helyzetet tükröző cégtrendek sem. 2021-ben a moratórium eredményeként a megszűnések száma az elmúlt öt év legalacsonyabb értéke volt, történelmi mélypontot ért el, amit nem a gazdaság teljesítőképessége határozott meg, mindössze egy időeltolódást eredményezett csak a valós képben. A moratórium 2022 második felében feloldásra került, melynek a megszűnésekben érezhető hatása van a mai napig, a múlt lezárása még mindig tart. A moratóriumot megfejelte a KATA szabályok változása, és ez a gazdaság szereplőit válaszút elé állította egy jelentős körben. A társas vállalkozások tízezres nagyságrendben végelszámolást indítottak, és ezek a mai napig – az eljárás lezárásának időigénye miatt – éreztetik hatásukat.

Az áprilisi cégtrendben jól visszatükröződik a fentiek szerinti két ok. A megszűnések száma már fél éve minden hónapban magasabb, mint az újonnan létrejötteké. Egyrészről a végelszámolásokkal megszűnt cégek magas száma változatlanul jelentős hatással van a cégtrendre. Másrészről a megszűnéseken belül továbbra is a végelszámolással megszűntek a meghatározók, a megszűnt cégek több mint 50 %-át képviselik.

A jelenlegi gazdasági helyzet a vállalkozókat visszafogottságra kényszeríti, a cégalapítási kedv mérsékelt szinten maradt továbbra is. Bár a megszűnések száma nem kiemelkedő, mégis 35%-kal kevesebb cég alakult, mint amennyi megszűnt áprilisban. Az elmúlt hónapokban nemcsak szezonálisan, hanem általánosan is alacsonyabb volt a cégalapítási kedv, ami erős visszajelzése a gazdaság állapotának.

Az új eljárásokon belül a felszámolási eljárások 8 hónapja tartó trendje látványos, jelentősen eltér az elmúlt években megszokottaktól. Az idei 4 hónapban már több felszámolási eljárás indult, mint a 2022-es évet megelőző 5 év bármelyik évében. A tavaly indult felszámolási eljárások száma összességében ugyan magasabb, de figyelemfelkeltő az idei 4 hónap együttes értéke, ami közel háromnegyede az előző évinek. A felszámolási eljárások száma még egy darabig ezer felett várható, az előzőekben elmondott hatások miatt. „Az új felszámolási eljárásokon belül az úgynevezett előzmény nélküli új eljárások trendjének növekedése lehet aggasztó, ami áprilisban közel 200 céget érintett. Ezek a cégek még nem voltak szem előtt eddig, ezért az ő fizetésképtelenségük most válik ismertté, nem úgy, mint azok, akik már esetleg hónapok vagy évek óta eljárás alatt vannak, és az eljárásuk formája változott csak meg áprilisban” – mondja Alföldi Csaba.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) áprilisi értéke átlagosan 12 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten–CFI Békés, Veszprém és Nógrád vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye produkálta.

Opten – CFI vármegyénként, 2023. április

VármegyeAlapításokMegszűnésekFelszámolások*Opten – CFI
Békés1529126,88%
Veszprém374277,64%
Nógrád171799,22%
Tolna2235410,14%
Jász-Nagykun-Szolnok45331710,30%
Borsod-Abaúj-Zemplén56932110,62%
Fejér44925110,63%
Csongrád-Csanád44921311,08%
Zala3656511,30%
Vas3047511,44%
Baranya50992612,60%
Somogy3969412,78%
Pest29852014812,91%
Heves41522412,96%
Győr-Moson-Sopron661403813,19%
Hajdú-Bihar551382613,22%
Bács-Kiskun661683115,44%
Komárom-Esztergom49961615,51%
Főváros8631430118816,32%
Szabolcs-Szatmár-Bereg741252716,98%
ÖSSZESEN1 9473 3731 672 

*Újonnan indult eljárások

forrás: OPTEN

Előző cikk

Ikea Temesvár - nyitva

Következő cikk

Pusztító kanadai erdőtüzek




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version