FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Felszámolások történelmi rekordja

Új cégek alapítása az erdőgazdálkodás + fafeldolgozás + bútorgyártás ágazatokban összesítve

Decemberhez képest közel 5.000-rel kevesebb cég volt márciusban. 30%-kal kevesebb cég alakult, mint amennyi megszűnt ebben az időszakban, azaz továbbra is tart ez a tendencia a cégalapítások/megszűnések viszonylatában. A felszámolási eljárások száma meghaladta a 2.000-et, ami az elmúlt 5 év kimagaslóan legmagasabb értékét jelenti. A megszűnéseket több mint 70%-ban ismét a végelszámolások okozták.

Tovább folytatódott a cégek számának csökkenése márciusban is, így decemberhez képest már közel 5.000 céggel lett kevesebb a hazai társas vállalkozások száma. Az elmúlt 3 havi cégszámcsökkenés mintegy 1%-át jelentette a meglévő cégeknek. Márciusban 30%-kal kevesebb cég alakult a megszűnésekhez viszonyítva, ezzel már 6. hónapja tartó tendencia, hogy kevesebb az újonnan alapított cégek száma, mint amennyi megszűnt. Szezonálisan, az előző évek márciusi értékeihez képest az idén történt a legtöbb megszűnés – 3.699 –, ami az elmúlt hat év átlagát 26%-kal haladta meg, míg cégalapítás tekintetében kis mértékben, de elmaradt az elmúlt 6 év átlagától.

A megszűnések 70%-a végelszámolás volt, ami nem meglepő annak tükrében, hogy a tavalyi KATA változásokat követően magas számban indultak el ilyen típusú eljárások. „Mindenképpen érdemes kiemelni a pozitívumát a végelszámolások megszűnésen belüli magas arányának, hiszen feltételezhetjük az eljárás mögötti indítékot, így nem tartogat meglepetést, és ki kell emelni, hogy a végelszámolással megszüntetett cégek nem hagynak maguk mögött adósságot” – mondja Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Márciusban a megindított eljárások száma mintegy 11 ezer volt, ami a cégek több mint 2%-át érintette. Ez az eljárás szám magas, jellemzően olyan esetekben volt magasabb az elmúlt öt évben, amikor valamilyen intézkedés eredménye tükröződött vissza (pl. moratórium eltörlése, KATA változás). Az eljárásokat továbbra is a végrehajtási eljárások uralják, arányuk 60%. Az eljárásokon belül a felszámolási eljárások száma, ami még kiemelkedő, az elmúlt hat év távlatában megközelítőleg sem található hasonló, mint a márciusi érték (2.022).

A felszámolások száma márciusban egy lélektani határt lépett át azzal, hogy meghaladta a 2.000-es nagyságot. Ez négy-ötszöröse az elmúlt évek átlagos felszámolási eljárásainak, akár a COVID előtti időszakot is figyelembe véve. Március már a hetedik olyan egymást követő hónap, amikor a felszámolási eljárások az ezres számot meghaladták. Az elmúlt hat hónap felszámolási eljárásai szinte megegyeznek a 2022 teljes évében indított felszámolási eljárások értékével, és figyelemre méltó, hogy a 2023-ban indított eljárások száma már most több mint a fele a teljes 2022-es évinek.

felszámolási eljárások indulása havonta – 02 – erdőgazdálkodás / forrás: Nemzeti Cégtár
felszámolási eljárások indulása havonta – 16 – fafeldolgozás / forrás: Nemzeti Cégtár
felszámolási eljárások indulása havonta – 31 – bútorgyártás / forrás: Nemzeti Cégtár

Az elmúlt időszak felszámolási eljárásai mögött több mint 80%-ban a kényszertörlésből felszámolási eljárásba átterelt cégek álltak. Jellemző ezekre a cégekre, hogy a 90%-uk társasági formája korlátolt felelősségű társaság volt, és közel a 90%-uk 2021-es beszámolóval, nagyjából a 80%-uk 2020-as beszámolóval, míg a háromnegyedük egyik beszámolóval sem rendelkezett. A kényszertörlési eljárásnak a jogszabályi rendelkezés értelmében alapja lehet a beszámolók hiánya miatti eljárás indítás.

„A ”Pandémia árvái” úgy tűnik, azok a cégek, akik jelenleg leginkább megjelennek a felszámolási eljárásokban. A felszámolásokat megelőző eljárásokban a kényszertörlések játszották a főszerepet, aminél a le nem adott beszámolók között erős a korreláció. Javasolt, ha egy céggel kapcsolatban állunk, hogy legalább az elérhető beszámolóit ellenőrizzük, első körben csak annyit, hogy egyáltalán adott-e le” – mondja Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) márciusi értéke átlagosan 13-14 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten–CFI Zala, Veszprém és Nógrád vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Hajdú-Bihar és Vas vármegye produkálta.

OPTEN – CFI vármegyénként, 2023. március

VármegyeAlapításokMegszűnésekFelszámolások*Opten – CFI
Zala3544109,69%
Veszprém48731511,71%
Nógrád22261413,11%
Fejér917912713,25%
Komárom-Esztergom44812613,38%
Jász-Nagykun-Szolnok51502413,38%
Borsod-Abaúj-Zemplén751135513,41%
Tolna2848813,55%
Békés4047813,60%
Somogy4774714,29%
Heves48591814,96%
Bács-Kiskun761554715,26%
Győr-Moson-Sopron1021392915,45%
Baranya481353615,47%
Szabolcs-Szatmár-Bereg96863215,51%
Pest43459919316,38%
Csongrád-Csanád671341116,41%
Hajdú-Bihar901582816,96%
Vas4474317,54%
Főváros11301525133118,82%
ÖSSZESEN2 6163 6992 022 

*Újonnan indult eljárások

forrás: OPTEN

Előző cikk

Elkelt az IKEA legnagyobb orosz gyára

Következő cikk

Megújítja nyerő bútorait az IKEA




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version