FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Nemzetközi konferencia a Soproni Egyetemen az inváziós fajokról

Immáron másodszor adott otthont a Soproni Egyetem június 26. és június 28. között az Inváziós Erdei Fajok szakemberei részére rendezett éves konferenciának. Az esemény célja ezúttal is az volt, hogy az erdőben előforduló inváziós fajokkal kapcsolatos tudást megosszák egymással a résztvevők, valamint az ellenük való védekezés modern lehetőségeit is feltárják.

Drónokkal műholdas felvételekkel és más digitális megoldásokkal is vizsgálják az erdők egészségi állapotát melyek célja hogy időben észrevegyék és megelőzzék az erdő pusztulást a Soproni Egyetemen megrendezett háromnapos tudományos találkozón számos technikai újításról is hallhatnak a szakemberek.

– A konferencia egy olyan éves rendszerességgel visszatérő találkozó eleme, ahol az ENSZ Élelmezésügyi Szervezete a FAO által támogatott és részben létrehozott hálózat tanácskozik – mondta Prpf. Dr. Lakatos Ferenc a Soproni Egyetem külügyi és kutatási rektorhelyettese.

A konferencián Albánia, Grúzia, Moldova, Kirgizisztán, Norvégia, Szerbia, Törökország, Ukrajna képviselői vettek részt személyesen, de online is csatlakoztak az előadásokra, például Svédországból.

A szakmai napon a Soproni Egyetem bemutatta, hogy milyen új technológiák állnak rendelkezésükre a távérzékelés, a drónok, a légi felvételek segítségével ahhoz, hogy megtudhassák milyen egészségi állapotban van egy erdő, ott milyen problémák léphetnek fel és mindezt időben hogyan tudják a megfelelő módon kezelni. A résztvevők szerdán terepen nézhetik meg azokat a területeket, amelyeket a légi felvételeknek köszönhetően már láthattak.

A Sopron TV tudósítása:

Forrás: SOE

Előző cikk

Erősíteni kell az osztrák-magyar agrárkapcsolatokat

Következő cikk

Evt a Vhr-ekkel egyben




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version