FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Ács tanulóknak köszönhetjük a Gyárkert ládáit

Túl vagyunk 2023 felén, rengeteg dolog történt már az Európa Kulturális Fővárosa évében, megnyitott például a Gyárkert, koncertjeitől dübörög a város, facsemeték zöldellenek a ládikókban, melyek előtt nem telik el nap, hogy ne pózolna valaki. De kinek a keze munkája fémjelzi az installációt? Piltman Miklóssal, az Ács Képző Központ ügyvezetőjével beszélgettünk.

Összesen 117 láda ékesíti a Gyárkert területét – mindegyik oldalán egy település nevével –, bennük facsemeték növekednek. A megrendelő a HELLO WOOD. A ládák természetesen az EKF-programban résztvevő bakonyi és balatoni városok és falvak nevét viselik. A jövőben a fákat saját településeiken ültetik el.

Piltman Miklós vezetésével több város ács tanulói is részt vettek a munkafolyamatban, így a Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikumának fiataljai is. Ahogy Piltman fogalmazott: „négy hét alatt készült el, méghozzá a nagyvázsonyi telephelyünkön, örömteli volt a közös munka. Körülbelül harminc ember keze munkája van benne, s remek érzés látni, hogy mennyien posztolnak fényképet az installációval a háttérben.”

Piltman elmondta: az Ács Képző küldetése, hogy gördülékeny legyen a fiatalokkal való munka, most sem volt ez másként. Fontos számára, hogy helyiekkel foglalkozzon, s megszerettesse velük a szakmát. „Nekem is jó érzés, amikor a munkám útnak indul és közkinccsé lesz, de azt még jobb volt látni, hogy a fiatal srácokat is feldobja, hogy a közösségi oldalakon folyton szembejön az alkotásuk.”

Piltman megjegyezte: nagyon sok mindenre figyelni kellett a munka közben, például nem feledkezhettek meg arról sem, hogy a ládáknak a burkolataiba vízálló lapot tegyenek, hőszigeteléssel. Ez azért volt szükséges, hogy a növények ne fagyjanak meg, és hogy ne hűljenek túl alacsony hőmérsékletre.

„A fiúkkal való munka kemény volt, mely nem pusztán a ládák elkészültét, hanem a tanulók szembetűnő szakmai fejlődését is eredményezte” – zárta gondolatait az ügyvezető.

Forrás: vehir.hu
szerző: Szabó Eszter
fotós: Szalai Csaba

Előző cikk

EPR szabályai módosultak és hatályosak

Következő cikk

Salgótarján környéki erdők erdőtervezésének támogatása



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések