FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

MNB új erdőtelepítési programja

Az MNB nagyszabású erdőtelepítéssel és gyeprekonstrukcióval ellentételezi éves karbonlábnyomát Drávaszentesen, a Duna-Dráva Nemzeti Park területén, ezúttal is a WWF Magyarországgal szorosan együttműködve semlegesítve így széndioxid-kibocsátását. Mint emlékezetes, a jegybank elsőként a 2019. évi Zöld Konferenciájának károsanyag kibocsátását ellentételezte egy örökerdő létesítésével Pápateszér településen, majd egy nagyszabású erdőtelepítést tett lehetővé Geszt község közelében a teljes operatív működéséből származó karbonlábnyomának semlegesítése céljából.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) – az általa 2019-ben indított Zöld Program részeként – saját működésének „zöldítésében” is élen kíván járni Magyarországon. Ezért a 2020-2022. közötti időszakra vonatkozó Környezetvédelmi Stratégiájában deklarálta, hogy operatív működése teljes mértékben karbonsemlegessé válik. Ehhez a tevékenységéből adódó karbonkibocsátást – annak fokozatos csökkentése mellett – ökológiai ellentételezési programokkal semlegesíti a WWF Magyarország (WWF) környezetvédelmi civil szervezettel karöltve. A természetalapú megoldások közé tartozó élőhelyrekonstrukciós programok a karbonellentételezésen túl ökoszisztéma-szolgáltatásokat is nyújtanak, így többek között hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez és a klímaváltozás hatásainak tompításához is.

A jegybank éves karbonlábnyomának ellentételezésére ismételten egy, a WWF által azonosított élőhely rekonstrukciós programot valósít meg, ezúttal Drávaszentesen, a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. Az erdőtelepítés és gyeprekonstrukció keretében minimum 32 hektár fajgazdag gyepes és erdei élőhely létrehozása, cserjés telepítése, valamint kaszáló és mocsárrét kialakítása, továbbá annak utókezelése a cél. A projekt végrehajtása a WWF aktív közreműködésével és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság bevonásával valósul meg.

Mint emlékezetes, az MNB első alkalommal a 2019. évi nemzetközi Zöld pénzügyi konferenciájának karbonlábnyomát semlegesítette, mégpedig egy égeres élőhely komplex helyreállítási programjával Pápateszér település területén. Emellett a WWF által előkészített programok közül az „Erdőtelepítés Geszten a Körös Maros Nemzeti Park területén” projekt is a megvalósítási fázisban van. Ez az MNB egy teljes évi operatív működésének széndioxid-kibocsátását semlegesíti.

Az MNB Zöld Programjának célja, hogy utat mutasson és támogassa a pénzügyi szektornak a környezetileg is fenntartható gazdasági növekedés és a klímaváltozás elleni küzdelem elősegítéséhez szükséges finanszírozó szerepét.

A jegybank ennek keretében egyebek közt tőkekövetelmény-kedvezményt nyújt például az energia-hatékony ingatlanok építését, vásárlását, vagy megújuló energia projekteket finanszírozó bankoknak, Zöld Pénzügyi Termékkeresőt indított a fenntartható befektetések lakossági elérését fokozandó, az OECD-vel és az Európai Bizottsággal közös projektet indított a biodiverzitás csökkenésével kapcsolatos pénzügyi kockázatok felmérésére, valamint – a piaci szereplők, ügyfelek és egyéb érintettek edukációja érdekében évente nemzetközi zöld pénzügyi konferenciát szervez és Zöld pénzügyi jelentésében összefoglalja a fenntartható pénzügyek fejleményeit.

forrás: Magyar Nemzeti Bank

Előző cikk

Velux új irodája Sopronban

Következő cikk

Erdősítésre, fásításra felkészülni!




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version