FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Váruradalmi Függőkert – Füzér

Az Országos Erdészeti Egyesület Sárospataki Helyi Csoportja „Erdőkárok és közjóléti fejlesztések” címmel rendezett szakmai napot Füzér térségében. A Nagy-Milic Natúrpark Látogatóközpont és Várgondnokság épülete előtt Hulják Péter, a helyi csoport elnöke köszöntötte a tagságot, majd Horváth Jenő polgármester – egykori kerületvezető erdész -, mint a szakmai nap egyik házigazdája szólt a jelenlévőkhöz.

A Megőrzött Értékek Világa című megújult interaktív kiállítás megtekintése után kezdődött a terepi program, melynek során abiotikus károkat és azok felszámolását tanulmányozták a résztvevők a Nagy-Milic tömbjének déli oldalában, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának területén. Müller Attila fahasználati műszaki vezető ismertette a tavaly decemberi viharkár részleteit, valamint a kárfelszámolás nehéz és bonyolult folyamatát, az engedélyeztetéstől a kivitelezésig. Elhangzott, hogy az erősen felázott talajon a fákra ráfagyott havas eső, valamint az orkán erejű szél együttesen okozta 85 hektáron, 20 erdőrészletben kb. 6500 m3 faanyag károsodását. A Nagyfő-pataki völgyben közösen megtekintett erdőrészletben 8 hektáron összesen 1600 m3 faanyag dőlt le a 120 éves, szálalóvágásos felújítással kezelt bükkösben.

Zay Adorján és Horváth Jenő

Az innen nem messze található Remete-sziklánál – ahonnan pompás kilátás nyílik a füzéri várra – a település polgármestere a pálos rend itteni tevékenységéről és az ezzel kapcsolatos kutatásokról mesélt, majd a kb. 35-40 fős társaság visszatért a füzéri vár tövéhez. Ott az ÉSZAKERDŐ Zrt. területén kialakított úgynevezett Váruradalmi Függőkertet adta át Horváth Jenő polgármester, Tompa-Vida Márta, a Füzéri Várgondnokság intézményvezetője és Zay Adorján, az erdőgazdaság vezérigazgatója. A különleges mesepark egy GINOP program keretében Füzér Község Önkormányzata, a NÖF Nonprofit Kft. és a Füzéri Várgondnokság együttműködésével valósult meg. Az évszázados bükkök alatt található játékkert a magyar őstörténet közismert mondáját, Fehérlófia történetét eleveníti fel mesés és látványos játékelemekkel, születésétől, Füzér várának emblematikus mitológiai állatalakján, a griffen keresztül az örök élet vizét adó Várforrásnál végződő menyegzőig.

forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Előző cikk

Gyászhír - Zádor Oszkár [89]

Következő cikk

Állami befektetés erdőmegőrzésre




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version