FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Év Erdésze – Északerdő válogató

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a Telkibányai Erdészeti Igazgatóság területén rendezte meg az „Év Erdésze” verseny házi válogatóját. A Gunyakúti vadászház környezetében – a megszokott módon – összetett versenypályát alakítottak ki a szervezők.

A társadalom, és ez által a társaság menedzsmentje által is elvárt erdőgazdálkodási szemlélet beépítése a gyakorlati munkába jól láthatóan nem okozott gondot a szakszemélyzetnek, a megoldások a döntő többség hasonló gondolkodását igazolták vissza. Számos versenyszámban alakult ki rendkívül szoros eredmény, illetve holtverseny is többször előfordult. Kiemelendő, hogy a szakmai- és a vonatkozó jogszabályi ismeretekről szóló tesztkérdésekre a versenyzők többsége jó eredménnyel válaszolt.

Az összesített eredmények alapján, végig egyenletes, jó teljesítményt nyújtva, szoros versenyben Király Béla, a Lillafüredi Erdészet kerületvezető erdésze győzött. Ő a Bakonyerdő Zrt. szervezésében megrendezendő „Év erdésze” országos versenyen képviselheti az ÉSZAKERDŐ Zrt.-t. A második Hegedűs Máté, a Délbükki Erdészet, a harmadik Dávid Gábor, a Telkibányai Erdészet munkatársa lett. 

A negyedik helyen végzett Bakti Péter, a Lillafüredi Erdészet kerületvezető erdésze, aki tavaly az „Év erdésze” országos versenyen a nagyon előkelő második helyezést érte el. Az 5. helyen Ujj Norbert, a Jósva-Tornai Erdészet, a 6. helyen Demjén Béla, a Sajóvölgyi Erdészet kerületvezető erdésze zárt. A versenyszámokban elért legjobb eredmények összesítése alapján Dávid Gábor kiegyensúlyozott teljesítményét különdíjjal jutalmazta a társaság.

Ezúton is köszönöm a szervezőknek, a bíróknak, segítőiknek és nem utolsósorban a házigazdáknak a valóban magas színvonalú rendezvény lebonyolításában tett erőfeszítéseiket – fogalmazott Mihók István, az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese, a rendezvény főbírója.

forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Előző cikk

90 milliárd forint értékű természetvédelmi beruházás

Következő cikk

Fabatka az önkéntes környezetszépítésért




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version