FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Alig keresik a tűzifát a Jászságban

Illusztráció / Fotó: Shutterstock.com

Ma is sokan fűtenek tűzifával, a megemelkedett gázárak mellett többen tértek vissza a hagyományos fűtési módokhoz. A tűzifa mázsánkénti ára a tavalyi évhez képest nem emelkedett, érdemes viszont meggondolni, hogy milyen fajtát választunk.

Hazánkban még mindig az egyik legkedveltebb tűzifának számít az akác, ugyanis könnyen meggyullad, és remekül ég, még akkor is, ha nincs kellően kiszáradva. Csakhogy fűtéshez a keménylombos tűzifák jobbnak bizonyulnak. Bár nem égnek olyan szép lánggal, ám jobban ontják a meleget. A keményfa fajtáknak jóval magasabb a fűtőértékük, hosszabb ideig égnek, de a kivágásuktól számítva több idő kell a kiszáradásukhoz. a kemény tűzifák ára ezért is magasabb, míg a tűzgyújtáshoz használatosabbak olcsóbbak.

Egyre többen választanak kemény tűzifát, melyek közül legelterjedtebb a bükk és a tölgy, a Jászkunságban köbméterenként 35 ezer forinttól egészen közel 70 ezer forintig kínálják ezeket.

Tűzifa vásárlással spórolnak a fűtési szezonban

Az előrelátóak már a nyár folyamán elkezdenek a fűtési szezonra gyűjtögetni, de aki még nem vásárolt be tűzifából, annak ajánlott ezt mielőbb megtennie. Erre hívja fel a figyelmet Váradi Attila, a szolnoki Várady Tüzép vezetője is. Szeptember közepétől megkezdődnek a fakitermelések, ám a frissen kivágott fának magas a nedvességtartalma  – mutatott rá. – Jelenleg még a korábbi kitermelésből származó fákat árusítjuk, melyeket télen vagy tavasszal vágtak ki így volt idejük kiszáradni.

A tűzifa ára nem ok a kereslet visszaesésére

A tüzépvezető azt is elmondta, idén visszafogott a kereslet, nem viszik annyira a fát, mint a korábbi években. Nyáron is hasonló volt a forgalom. Így egyelőre hiányra sem kell számítani. Vásárlóik egyébként 10-20 mázsás tételekben viszik a tüzelőt, ennél nagyobb mennyiségeket ritkán vásárolnak. Jelenleg hasogatott tölgyfát kínálnak 7900 forint mázsánkénti áron. Keresik még az akácot is, de a többség a nagyobb kalóriájú kemény fafajtákat választja. A tölgyhöz vagy a bükkhöz hasonlóan jó a kőris is, csak abból kevesebb van.

Felhígult a tűzifa piac – szinte bárhol lehet kapni tüzelőt

A Jászberényben, Jászapátin, Jászladányon és Besenyszögön is telephelyet működtető Téba Tüzép vezetője, Szőllősi Zoltán viszont arra panaszkodott, hogy a tüzelőanyag piaca feléjük teljesen leült.

– Sajnos nem keresik a tüzépeknél a tüzelőt, úton-útfélen árusítanak manapság tűzifát. Erre mondjuk, hogy „szétment” a piac. Tavaly nem egy szervezet osztogatott ingyen tüzelőt vagy kedvezményes árút, ez észrevehetően visszavetette a forgalmat. Pedig nem is emeltünk árat a múlt téli időszakhoz képest, sőt, inkább csökkentettük, mégis alig van eladásunk. Készleteink vannak, száraz is a fánk, még maradt tavalyról is. Sokan kivárnak addig, míg hideg lesz és be kell gyújtani. A fuvardíjak azonban emelkednek, így várható, hogy mi is áremelésre kényszerülünk. Addig is próbáljuk növelni a forgalmat például olyan kedvezményekkel, hogy ingyen házhoz szállítjuk – fejtette ki Szőllősi Zoltán.

A Tébánál a konyhakészre hasogatott tölgy és bükk mázsáját 6900 forintért, az akácot 7900 forintért kínálják.

A házaló csalókkal vigyázni kell a tűzifát vásárlóknak!

A fűtési idény közeledtével felbukkannak a tűzifával házalók is, velük azonban nem árt óvatosnak lenni. Honlapján a rendőrség is ad tanácsokat, miként kerüljük el, hogy csalás áldozatai legyünk. Ajánlják, hogy csak telephellyel rendelkező, leinformálható, számlaképes kereskedőktől vásároljunk, és mindig kérjünk számlát. Ne rendeljünk telefonon! A fa mennyisége, fajtája és a minősége telefonon keresztül nem ellenőrizhető. Tartsuk szem előtt, hogy az erdei köbméter és a hasított köbméter között jelentős különbség van. Az ömlesztett fa mennyisége pedig gyakran megtévesztő. Átvételkor is ellenőrizzük le a kiszállított tüzelő mennyiségét, a mérlegelésnél pedig legyünk jelen személyesen. Előre pedig soha ne fizessünk!

Nem kedvezett a piacnak a hatósági ár

A hatósági áras tűzifaprogramot tavaly ősszel hirdette meg a kormány azzal a céllal, hogy a növekvő árak ellenére minden család hozzájusson a téli tüzelőhöz. A háztartások legfeljebb 10 köbméter fát – mely lehetett lágy, illetve keménylombos, valamint fenyő – igényelhettek a területileg illetékes erdőgazdaságoktól.   

– A hatósági áras tűzifa nagyon betett a piacnak, megérezzük a hatását – hangsúlyozta Váradi Attila, a szolnoki Várady Tüzép vezetője.

A vármegyében eddig összesen több, mint 30 ezer köbméter fát adott át a programot lebonyolító Nefag Zrt. a lakosoknak. A két állandó és két ideiglenes átvételi ponton nyár végéig várták a regisztrált vásárlókat.

forrás: SZOLJON 09-07

Előző cikk

Tűzifa-csalók bírósági tárgyalása

Következő cikk

Nyírfa rétegelt lemezek eredetvizsgálata




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version