FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Újra úton a Vadászkürt Expressz

Fotók: Kaló Tamás

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. ismét megrendezte már hagyományos, szarvasbőgés-hallgató vonatozását. Szeptember utolsó napján, Andókútra lehetett utazni a Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényén a vadászati érdekességeket felvonultató program során.

A rendezvényen csaknem százötvenen vettek részt, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több településéről, de főként Miskolcról és környékéről érkeztek az utasok. Andókúton trófea-bemutatóval készültek a szervezők, Mihók István, az erdészeti társaság vezérigazgató-helyettese pedig vérebes bemutatót tartott, valamint az erdő-és vadgazdálkodásról is beszélt.

Ezen kívül lehetőség nyílt tájékozódni a gombagyűjtésről, és nagy sikert aratott a solymászati bemutató is. A Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola területén a terítékkészítés szabályait, illetve a vadászetika tudnivalóit ismerhették meg a résztvevők, akik az este során a kisvonatról a gímbikák jellegzetes bőgő hangját is hallhatták.

forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Előző cikk

Túrázz fenntartható módon és biztonságosan!

Következő cikk

Erdőmánia - minden, amit tudnod kell és érdemes az erdőkről



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések