FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

30 éves állami erdőgazdaságok

Újabb állomásához ért a Soproni Egyetem és az Országos Erdészeti Egyesület együttműködése. Ennek keretében az Egyesület szakosztályainak, valamint az Egyetem, kiemelten az Erdőmérnöki Kar intézeteinek szemszögéből világítunk rá meghatározó ágazati, szakmai aktualitásokra. A folyamat fontos célja továbbá a hallgatóság szorosabb bekapcsolása a szakma vérkeringésébe és az Egyesület életébe.

A 2023. november 21-én, a soproni Ligneumban megrendezett eseményen a Közgazdasági Szakosztály, valamint a SOE ERTI Ökonómiai Osztály kezdeményezésére, az állami erdőgazdasági cégcsoport részvénytársasággá alakulásának 30. évfordulójáról emlékeztünk meg.

A Soproni Egyetem Ligneum Rendezvényházában gyűlt össze mintegy 150 fő – meghatározó ágazati vezetők, erdőgazdasági vezérigazgatók, egyetemi oktatók, és szép számmal az Erdőmérnöki Kar hallgatói. A jelenlévők délelőtt egy konferencia keretében kaphattak átfogó képet az állami erdőgazdaságok, mint részvénytársasági cégcsoport egykori megalakulásáról, három évtizedes történetének folyamatáról és eredményeiről.

Prof. Dr. Fábián Attila rektor a köszöntőjében kitért az Egyetem és az erdőgazdaságok szoros együttműködésére, annak eredményeire, előnyeire és további lehetőségeire.

A rektort Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár követte, aki a cégcsoport tulajdonosi joggyakorlójának képviseletében szólt az egybegyűltekhez. Köszöntőjében kiemelte, hogy az állami és magán erdőgazdaságok szervezete az egyik legfontosabb háttér az Egyetem működése mögött. A hallgatóknak ugyanis már a képzés során találkoznia kell a napi gyakorlattal, hogy használhatóbb tudással léphessenek ki a munkaerőpiacra. A kutatási tevékenység pedig nem lehet eredményes a gazdálkodókkal kialakított kapcsolat nélkül.

A továbbiakban Kiss László, az OEE elnökeként vázolta fel az átalakulás előzményeit, emelte ki főbb dilemmáit és kiforrott megoldásait – a folyamatot alakító gazdasági és társadalmi körülmények tükrében.

A rendezvény meghívott előadója volt Szabados János – a cégcsoport egykori átalakításának meghatározó alakja. Ő az egészségi állapota miatt, írásban küldte el a korszakot egyedülállóan összefoglaló gondolatait és a résztvevőknek szánt kedves üzenetét. Előadását Kiss László elnök olvasta fel.

Elnökünk szavaihoz az OEE Közgazdasági Szakosztálya, egyben a gazdasági vezetők körének részéről Tóth Gábor vezérigazgató-helyettes (Ipoly Erdő Zrt.) áttekintő előadása kapcsolódott „Az állami erdők kezelése az erdészeti részvénytársaságok átalakulástól napjainkig” címmel.

Az állami cégcsoport elmúlt 30 évéről a képet a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézete részéről dr. Schiberna Endre osztályvezető (SoE ERTI Ökonómiai Osztály) prezentációja tette teljessé. „Az állami erdővagyon-gazdálkodás” című, a kezelt erdővagyon paramétereiben történt változásokat bemutató előadásában, mindannyiunk figyelmébe ajánlotta prof. dr. Lett Béla „Amit az írások mondanak – 30 éve alakultak az erdészeti részvénytársaságok” című kiadványát is. 

A délelőtti rész zárásaként, Csóka Péternek, a FAO erdészeti részlege korábbi igazgató-helyettesének „Az erdőgazdálkodás kilátásai” című előadása hangzott el. Az ebben összefoglalt és elemzett, az erdőket és erdőgazdálkodókat érintő nemzetközi folyamatok, a jövőt felvillantó keretbe helyezték a korábbi előadások üzeneteit is.

Délután a program a Közgazdasági Szakosztály, valamint az AM Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkársága képviselőinek előadásaival, az előadók és az erdőmérnök hallgatók interaktív konzultációjával folytatódott.

A szakosztály képviselői – valamint az AM részéről Kovács Ferenc, a Vadgazdálkodási Főosztály vezetője, illetve Nagy Bálint, az Erdőgazdálkodási Főosztály vezetője – a Közgazdasági Szakosztály működéséről és küldetéséről, majd a közjóléti és turisztikai szolgáltatások, a kommunikáció, az adminisztratív élőmunkát részben kiváltó és az adatkezelés pontosságát fokozó digitalizáció, valamint a vadgazdálkodás és a vadkárok gazdasági vetületeiről adtak összefoglaló tájékoztatást. A témák felvezetését az aktív hallgatósággal folytatott, részleteket kifejtő konzultáció követte.

Az eseményről és az ott elhangzottakról bővebben az Erdészeti Lapok decemberi számában olvashatnak majd.

Forrás: Országos Erdészeti Egyesület

Előző cikk

Év fafaja 2024-ben a bükk

Következő cikk

CEPF az erdőmonitoringról




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version