FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Átadták a felújított Bánffy-kastélyt

fotó: MTI

Csütörtökökön átadták az Európai Unió és a Kolozs megyei közgyűlés támogatásával restaurált Bánffy-kastélyt az erdélyi Válaszúton.

A Kolozsvártól 25 kilométerre található Válaszúton álló kastélyt központként hasznosítaná a megyei közgyűlés. Az értékes ingatlant több mint öt év alatt sikerült restaurálni, átadása után a turisztikai körforgásba is bevonnák. Az európai uniós forrásokból és a megyei tanács önrészéből megvalósult restaurálás során a kastély belső terei, bútorai és külső homlokzatai is megújultak, és az egykori parkot, tavat is helyreállították.

Vákár István az MTI-nek elmondta: a belső és külső munkálatokkal is elkészült a kivitelező, már csak az utolsó simítások vannak hátra. Ezekre a parkosítási munkálatok esetében tavasszal kerül sor.

A műszaki átadás megtörtént, a világítás, fűtés is működik, a jövőben még a korhű bútorzat beszerzése következik – tette hozzá az alelnök, aki szerint ez utóbbit ugyanakkor a román kormány deficitcsökkentő intézkedései is hátráltatják, idén nem fordíthatnak pénzt erre, de beszerezni sem könnyű az értékes berendezést.

Tulogdy László építész az MTI-nek elmondta: a legnagyobb kihívás a restaurálási folyamat részleteinek összeegyeztetése volt, és annak elérése, hogy az összhatás egységes legyen. Mivel a kastély lakóépület volt, meg akarták tartani a hangulatát, minőségi bútorokkal rendezik be – tette hozzá. Nagy nyereségnek nevezte, hogy a pincét is sikerült megmenteni rendezvénytérnek.

Mint mondta, a farestaurálási munkálatokat Rostás Árpád és Balla Csaba farestaurátorok végezték.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa közölte: a Bánffy család egykori nyári rezidenciájában kulturális rendezvényeket, kiállításokat, könyvbemutatókat, kisebb koncerteket szervezne a fenntartó megyei közgyűlés. A park szabadtéri rendezvényeknek, alkotótáboroknak adna helyet.

Az egyedülálló kastély felújítására 2017-ben nyert csaknem 20 millió lejes (1,5 milliárd forint) uniós támogatást a Kolozs megyei önkormányzat, a felújítás azonban csak 2021-ben kezdődhetett el. Mivel az értékes belső faburkolattal rendelkező műemlék épület restaurálása nagy szakértelmet igényelt, csupán a tender negyedik meghirdetése után sikerült kivitelezőt találni. A munkálatokra szánt összeget is emelni kellett, az uniós pénzt a megyei közgyűlés saját költségvetéséből egészítette ki.

A válaszúti kastély az egyik legfontosabb erdélyi nemesi família, a Bánffy család nyári rezidenciája volt. A Kastély Erdélyben szakportál leírása szerint az 1848-49-es forradalomban nagyon megrongálódott udvarház felújításából született 1859 után báró Bánffy Albert, majd fia, Bánffy Ádám megrendelésére.

 A 19. század második felében nyerte el jelenlegi formáját, legnagyobb értékét az épen megőrzött belső burkolatok képezik. A csarnok földszinti falait tölgy- és kőrisfából készült neoreneszánsz jellegű burkolat borítja. Az ebédlő fő ékessége a zöld mázas cserépkályha, melynek két oldalfalán a magyar történelem jelentős pillanatait ábrázoló domborművek láthatók.

A kommunizmus idején államosított épületben 2007-ig kisegítő iskola működött, majd használaton kívül állt.

forrás: MTI 11-14

Előző cikk

Helyére került az ország karácsonyfája

Következő cikk

Rengeteg szenet raktároz el a növényzet




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version