FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdeink rekreációs értéke

A Pilisi bioszféra-rezervátumban egy félnapos túrázás 2 900 forintot, egy egész napos kirándulás 5 000 forintot ér meg a természetjáróknak – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem 2020-as adatokat feldolgozó kutatása. A terület évente mintegy 4 milliárd forint értéket nyújt a túrázóknak. Az összes magyar erdő rekreációs értéke kb. 39 milliárd forint, ami az évente kitermelt fák piaci értékének ötödrésze.

Ingyenesnek és gyakran magától értetődőnek vesszük a természet által a társadalomnak nyújtott előnyöket, pedig a zöld környezet megléte manapság már korántsem evidens. Segítheti a természeti tőke elismerését, ha megpróbáljuk az értékét pénzben is kifejezni.

Erre tett kísérletet Széchy Anna és Szerényi Zsuzsanna a Corvinusról, akik esettanulmányként az egyik legnépszerűbb hazai kirándulóhely, a Pilisi bioszféra-rezervátum rekreációs értékét becsülték meg. Ez az UNESCO kezdeményezésére létrehozott egyik magyar természetvédelmi terület a Pilisben és a Visegrádi-hegységben. A választást azt is befolyásolta, hogy a természetjárók a tájtípusok közül az őshonos erdőket értékelik leginkább.

A kapcsolódó tanulmányt a Sustainability tudományos folyóirat 2023. februári különszámában publikálták.

“Kutatásunk azért is jelentős, mert Magyarországon elsőként mértünk fel egy szabadidős tevékenységet ökoszisztéma-szolgáltatásként és határoztuk meg annak gazdasági értékét” – jegyzi meg Széchy Anna, a cikk első szerzője. Hangsúlyozta: „A nem piaci előnyök számszerűsítése segítheti a hatóságokat abban, hogy jobban megértsék a rekreációs szempontok fontosságát és figyelembe vegyék azokat erdőgazdálkodási döntéseikben.”

A Corvinus kutatói a 38,6 ezer hektárnyi hegyvidéki erdő szabadidős értékének megállapításához az úgynevezett utazásiköltség-módszert használták. Ez annak alapján határozza meg egy terület értékét, hogy az odalátogatók mennyi pénzt és időt szánnak a terület felkeresésére. A számításokhoz a Pilisi Parkerdő Zrt. megbízásából korábban, 2017 és 2018 folyamán végzett látogatószámlálások során gyűjtött adatokból indultak ki, figyelembe vették az odautazási költségeket, illetve a látogatással eltöltött idő alternatív költségét is (az átlagos nettó órabér egy részét alapul véve).

Magyarország ökoszisztémáinak térképe (a sárga téglalap mutatja a Tájvédelmi Körzet elhelyezkedését) (a térképet a MAES-HU projekt keretében a Lechner Tudásközpont, a Földművelésügyi Minisztérium, az Ökológiai Kutatóközpont és a Talajtani Intézet készítette).

Az eredmények szerint a Pilisi bioszféra-rezervátumban a kirándulók erdei kikapcsolódásának pénzbeli értéke 2020-ban körülbelül évi 3,8 milliárd forint volt, ami az inflációt figyelembe véve jelenleg 4,6 milliárd forintot tesz ki. Egy átlagos félnapos látogatás a Pilisben 2900 forintot, egy egész napos túra mintegy 5000 forintot ér meg a természetjáróknak.

Egy átlagos magyarországi erdőlátogatás értéke 870 forint. (Az értéket befolyásolja, hogy a látogatások nagy része a lakóhely közelében megtett rövid erdei sétát jelent, szemben a Pilisre jellemző hosszabb kirándulásokkal.) A magyarországi erdei szabadidős tevékenység teljes éves értéke mintegy 39 milliárd forint. Ez az ország erdeiben évente kitermelt fa piaci értékének ötöde.

Összevetésképp a brit erdők egynapos látogatásának értékét egy 2010-es tanulmány 3,34 fontra (kb. 1500 forintra), a lengyel erdőkét 2005-ben csaknem 7 euróra (kb. 2700 forint) becsülték, a németek pedig 2011-ben az erdők egy egész évre szóló látogatási lehetőségéért 27 eurót (kb. 10.400 forintot) adtak volna – idézi fel a Corvinus tanulmánya.

A természetjárás kedvelt rekreációs forma, a megtett magyar erdei túrák, séták száma évente mintegy 40-50 millió lehet. A Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése szerint Magyarország aktív korú lakosságának 48,7 százaléka túrázik legalább alkalmanként (Lengyel- és Németországban ez a szám 85%, illetve 76,4%!). A túrázók a Pilisbe átlagosan 40-50 kilométerről érkeznek, a Prédikálószék kilátónál például egy hétvégén akár 15-17 ezren is jártak 2018-as adatok szerint, ami a Covid alatt további 25-30 százalékkal nőtt.

"Összefoglalás:
Jelen tanulmány célja, hogy felmérje a magyarországi erdőkben kirándulók által élvezett rekreáció, mint ökoszisztéma-szolgáltatás gazdasági értékét. Az értékelés egy olyan nemzeti vállalkozás keretében történik, amely az EU biodiverzitási stratégiája keretében az ökoszisztémák és szolgáltatásaik állapotának feltérképezésére és értékelésére irányul Magyarországon. Ahogyan az a szakpolitikai kontextusban szokásos, a projekt korlátai nem tették lehetővé az elsődleges tanulmány készítését. Ezért korábbi tanulmányokra támaszkodunk, és többféle megközelítést kombinálunk, hogy két skálán értékbecsléshez jussunk. Először egy helyi esettanulmányt végzünk, kiszámítjuk az utazási költségeket a Pilisi Bioszféra Rezervátumra, egy népszerű kirándulóterületre, ahol látogatói felmérések állnak rendelkezésre. Ezután egy másik megközelítéssel, külföldi tanulmányok alapján, haszonátvitel útján becsüljük meg az erdei rekreáció egységnyi (látogatásonkénti értékét) és teljes értékét az egész országra vonatkozóan. Megállapítjuk, hogy a két megközelítés eredményei összhangban vannak, és hogy az erdei rekreáció (túrázás/sétálás formájában) pénzbeli értéke a Pilisi Bioszféra Rezervátum esetében körülbelül 10 millió EUR/év, az ország egészére vonatkozóan pedig körülbelül 100 millió EUR/év."

forrás: BDPST24 / Corvinus Egyetem

Előző cikk

Thék Endrére emlékeznek

Következő cikk

Kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer az erdőgazdálkodásban




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version